// 2025. március 28., péntek // Gedeon, Johanna

Pontánál járt Tony Blair

// HIRDETÉS

De nem tudni, miről tárgyaltak.

A Victoria palotában, a kormány székházában járt szerdán Tony Blair egykori brit miniszterelnök, és találkozott Victor Ponta kormányfővel.

Azt nem tudni, hogy miről tárgyaltak, kormányzati források csak a találkozó tényét szivárogtatták ki.

Blair mostani látogatása nem túlságosan meglepő, hiszen a volt brit kormányfő december elején is megfordult Bukarestben. Ponta akkor utólag megerősítette: azzal kapcsolatban kérte Blair tanácsát, hogy mit tegyen, miután Klaus Johannis legyőzte őt az államfőválasztáson.

Korábban 2013 nyarán, majd októberben találkozott a két politikus Bukarestben.

Ponta decemberben azt mondta: Tony Blair a politikai példaképe, és rengeteg jó tanácsot kapott már tőle.

Tony Blair jelenleg Oroszország, az Egyesült Államok, az EU és az ENSZ közös közel-keleti ügyekkel foglalkozó megbízottja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Victor Ponta, a patkányösztön és a megszokott dolgok süllyedő hajója

Varga László Edgár

Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?

Egy ágyban az ellenséggel, avagy hogyan váltottam bankot

Szántai János

A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mit adhat egy klubkoncert öt évvel a koronavírus-járvány után?

Sánta Miriám

A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.

Moldvai kultúranzix, avagy hogy találkoztam Diana Șoșoacával

Szántai János

A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Hamis történelem ide, szex oda, a Hunyadi-sorozat olyan izgi, hogy az ember körmét rágva várja a folytatást
Főtér

Hamis történelem ide, szex oda, a Hunyadi-sorozat olyan izgi, hogy az ember körmét rágva várja a folytatást

Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?

Kivonul Romániából a világ egyik vezető textilipari vállalata
Krónika

Kivonul Romániából a világ egyik vezető textilipari vállalata

Kivonul Romániából a Karl Mayer, a világ egyik vezető textilipari gépgyártója, emiatt az ország jelentős beruházástól esik el – írta az Economedia.ro a Máramaros megyei munkaerő-elhelyező ügynökség tájékoztatása alapján.

Darun lobogtatott a zászlós dák, ha így haladunk, Simion lesz az elnök – vasárnapi hírek
Főtér

Darun lobogtatott a zászlós dák, ha így haladunk, Simion lesz az elnök – vasárnapi hírek

Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…

Mindkét sofőr meghalt, amikor összeütközött a két kamion
Székelyhon

Mindkét sofőr meghalt, amikor összeütközött a két kamion

Két halálos áldozatot követelő baleset történt csütörtök kora reggel Arad megyében. Két teherautó ütközött össze, az egyik ki is gyulladt.

Volt ukrán főparancsnok: Románia arra kért, hogy hallgassunk az ott lezuhant orosz drónokról
Krónika

Volt ukrán főparancsnok: Románia arra kért, hogy hallgassunk az ott lezuhant orosz drónokról

Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.

Széfet loptak egy Hargita megyei lakásból
Székelyhon

Széfet loptak egy Hargita megyei lakásból

Házkutatást tartottak csütörtök több Hargita megyei településen, azoknál a személyeknél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy maroshévízi lakásból széfet loptak el.

// még több főtér.ro
A kedves kormány nekilátott a létszámcsökkentésnek…
2025. március 20., csütörtök

A kedves kormány nekilátott a létszámcsökkentésnek…

… figyelem, álfináncok támadnak elektronikus levelekben, a pénztárcánk is bánhatja, ha lépre megyünk… és szürreális: egy rendőr megbüntet egy rendőrfőnököt, mire a rendőrfőnök hívja a 112-est.