// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Ponta toronymagasan győzött a börtönökben

// HIRDETÉS

Legalábbis a statisztikák ezt mutatják.

Elsöprő, szinte százszázalékos győzelmet aratott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, a baloldal államfőjelöltje a börtönökben leadott voksokat összesítő szavazókörökben az elnökválasztás első fordulójában. A Központi Választási Iroda (BEC) által közzétett statisztikák szerint Ponta azon száz szavazókör közül, amelyben az ország 45 börtönében és börtönkórházában leadott voksokat összesítették, 92-ben nyert, és csupán nyolcban győzött a jobbközép Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Klaus Johannis.

A kimutatások szerint az összesen 32 ezer őrizetes közül 21 ezren szavaztak. Azt ugyanakkor nem lehet tudni, pontosan hányan voksoltak Pontára, ugyanis a börtönökben nem hoztak létre szavazóköröket. A voksokat mozgóurnákba gyűjtötték, majd átvitték őket a közeli szavazókörökbe, és hozzákeverték őket az ott leadott voksokhoz. Az ezen szavazókörökben leadott voksok alapján derült ki, hogy a börtönszavazatok többsége a kormányfőre ment.

Az eredmények alapján a zsilávai börtönben – ahol a befolyással üzérkedés miatt elítélt PSD-s szenátort, Cătălin Voicut őrzik, illetve ahol a korrupció miatt kétszer is elítélt szociáldemokrata exkormányfő, Adrian Năstase töltötte szabadságvesztését – ugyanúgy Ponta győzött, mint a nagyenyedi vagy a nagyváradi börtönben.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

// még több főtér.ro