A miniszterelnök a magyarok radikalizálódástól tart, ezért kormányon tartaná az RMDSZ-t, azonban úgy tűnik, hogy a vitatott kérdésekben nem hajlandó engedni.
Victor Ponta miniszterelnök bízik abban, hogy az RMDSZ nem lép ki a kormányból, ugyanakkor leszögezte, hogy a román állam politikája nem lehet alku tárgya. A kormányfő a B1 hírtelevízió hétfő esti műsorában beszélt arról a koalíciós feszültségről, amely azután alakult ki, hogy Románia az RMDSZ-szel szemben lépett be
a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésről szóló luxemburgi perbe
Mint arról beszámoltunk, a kisebbségvédelmi javaslatcsomag egyik kezdeményezőjeként Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke kijelentette: nem tudja elképzelni a további kormányzati részvételt, amennyiben a Románia nem lép vissza a perből. Kelemen Hunor a külügyminisztériumot tette felelőssé a feszültségért, amely anélkül kötelezte el Romániát a perben, hogy erről a koalícióval – ezen belül az RMDSZ-szel – konzultált volna.
Ponta erre reagálva hétfő este úgy nyilatkozott, kész bármilyen megoldásra, hogy folytassa az RMDSZ-szel való „korrekt együttműködést". Ugyanakkor rámutatott: míg egy koalícióban bármi alku tárgya lehet, amikor a román állam politikájáról van szó, nincs helye alkudozásnak. Ezzel Titus Corlățean külügyminiszter érvelését vette át, aki szerint kizárt, hogy Románia visszalépjen egy olyan kérdésben, amely az állam politikájának része.
A román diplomácia vezetője – mint ismeretes – korábban leszögezte: Románia meg akarja előzni, hogy a kisebbségi kérdés uniós hatáskörbe kerüljön, és ez egy olyan állami politika, amelyet nem írhatnak felül a koalíciós szerződések. Ponta megjegyezte: nem örül annak, hogy kormánya két minisztere a nyilvánosság előtt vitatkozik egymással, de szerdán találkozik velük és megpróbálja elsimítani a vitát.
Elismerte továbbá, nem kell attól tartania, hogy az RMDSZ esetleges távozása a kormány bukásához vezetne, mert a kormányoldalnak a magyar törvényhozók nélkül is többsége van a bukaresti parlamentben, ugyanakkor leszögezte: nem kívánja az RMDSZ távozását. Mint mondta, továbbra is hisz abban, hogy a magyar közösség képviseletét közel kell tartani a döntéshozatalhoz, mert kizárásuk szerinte csak a közösségen belüli radikálisokat és szélsőségeseket erősítené.
Illyés Gergő politikai elemző is úgy számol, hogy a PSD-nek kényelmes parlamenti többsége van, így nincs szüksége az RMDSZ-re ahhoz, hogy törvénytervezeteit elfogadják a parlamentben. „Ha a Călin Popescu Tăriceanu mellé állt parlamenti képviselőket számoljuk, jelen pillanatban körülbelül 50 honatyával több tartozik a PSD–UNPR–PC szövetséghez, az RMDSZ honatyái nélkül, mint amennyi szükséges az egyszerű többséghez. Ez pedig nagyon komoly érv amellett, hogy semmi szükség az RMDSZ-re ebben a kormánykoalícióban” – fogalmazott a politológus az Erdély FM megkeresésére.
Illyés Gergő ugyanakkor úgy látja, hogy a kormánykoalíció felbomlásához vezethet, hogy Románia július elején belépett a Minority SafePack perébe az Európai Bizottság oldalán, és a kormány nem engedélyezte, hogy Magyarország új konzulátusokat nyisson Romániában. De a koalíció felbomlására utalhat az is, hogy Dan Diaconescu Néppártja fontos pozíciókat kap, vagy hogy egyes magas rangú kormánypozíciókra még mindig nem nevezték ki az RMDSZ szakértőit.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.