// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

PNL-kormány: csak semmi pánik, de még a fizetésekre sincs pénz az egészségügyben

// HIRDETÉS

Kicsit számolgattak, hogy mit hagyott maga mögött a PSD, és rájöttek, nem lesz sétagalopp a kormányzás.

Amikor egy új kormány kerül hatalomra pártszínezettől függetlenül menetrendszerűen kiderül mit műveltek országvezetés címszó alatt az elődök, ilyenkor szokott elkezdődni az a kínos ujjal mutogatás, mely a hibák hárítására irányul – kampány idején még jól is jön. Ez a folyamat zajlik éppen, a PNL a tárcák átvétele során elkezdte megtalálni az előző kormány által hagyott „taposóaknákat”, melyek nagy kárt okozhatnak, amennyiben nem intézkednek idejében. Az egészségügyi ellátórendszerben uralkodó pénzhiányról eddig is lehetett tudni. A PNL-kormány most számszerűsítette is a bajt: az év első kilenc hónapjában kb. 3-4 milliárd lej deficitet sikerült összehozni az egészségügyben.

Az elmúlt harminc évben soha nem volt még ilyen alacsony az egészségügyi ellátással szembeni bizalmatlanság, az embereknek tudniuk kell, mekkora pazarlás ment végbe ezen a területen, ahol bár nőttek a bérek, de csökkent a szolgáltatás minősége – vezette fel Raluca Turcan kormányfő-helyettes a bejelentést, hogy jelenleg a fizetésekre sincs pénz az egészségügyi ellátórendszerben. De pánikra semmi ok, hiszen itt van Victor Costache új tárcavezető és megoldja a gondot. Ludovic Orban kormányfő szerint az egészségügyi miniszter és csapata majd felbecsüli, milyen költségvetési kiegészítésre lesz szükség, és a kormány biztosítani fogja a hiány pótlását. Szóval megnyugodhatunk.

A kiürített államkassza ellenére Orban azt is megígérte, hogy megemeli 2020. január elsejétől az országos minimálbért, ha már Viorica Dăncilă vezette PSD-kormány örökségként hagyott egy erről szóló határozattervezetet. De nem győzte hangsúlyozni: meg kell húzni a nadrágszíjat.

Csak nehogy túl szoros legyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Krónika

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Székelyhon

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

// még több főtér.ro