// 2026. november 7., szombat // Rezso

Pénteki hírmix: Szülő vert pedagógust az iskolaudvaron. Darwin-díjas baleset egy terepmotor-versenyen

// HIRDETÉS

Eddig csak az iskolások verték a tanáraikat az iskolában, most már a szülők is. Jogsi és védőfelszerelés nélkül, kivilágítatlanul motorozni egy földúton, egymással szembe – két fiatal meghalt.

Most már a szülők is verik a tanárokat?

Az utóbbi években számtalan olyan incidens történt romániai iskolákban, amikor diákok bántalmaztak tanárokat. Most úgy tűnik, szintet lép a jelenség, Szatmár megyében ugyanis egy szülő esett neki ököllel egy pedagógusnak.

A PresaSM helyi hírportál szerint a Szatmárnémeti közelében fekvő Hirip településen az egyik tanuló nevelőanyja megverte a gyerek tanítónőjét.

Az incidens csütörtök este történt a helyi iskola udvarán, ahol egy 26 éves nő a portál által idézett szemtanúk szerint többször is ököllel megütötte és megpofozta a nevelt gyereke 59 éves tanítónőjét. Az agresszor ezután továbbállt, a pedagógus pedig értesítette a rendőrséget és feljelentést tett. A hatóságok azonosították az elkövetőt, ellene bűnvádi eljárás indult erőszakos tettek miatt. Vizsgálatot indított a Szatmár megyei tanfelügyelőség is, mivel az agresszió az iskola területén történt.

A portál megjegyzi, hogy az elmúlt egy hétben ez a negyedik erőszakos incidens a megye iskoláiban. Nagykárolyban, Avasfelsőfaluban és Szatmárnémetiben is történtek hasonló esetek, ott diákok verekedtek össze.

Darwin-díjas motorbicikli-baleset történt Brassó megyében

Meghalt két fiatal motorbicikli-balesetben, miután járműveikkel összeütköztek Brassó megyében. A balesetről a 112-es sürgősségi számra érkezett bejelentés csütörtök este, a telefonáló szerint a két motoros eszméletlen állapotban van.

A rendőrség megállapította, hogy a két 19 éves fiatal a Brassó közelében fekvő Holbák település közelében egy terepmotor-versenyen vett részt csütörtök este. A két enduro-motor frontálisan ütközött egy földúton, sötétben. A két súlyosan megsérült fiatalt a mentők megpróbálták újjáéleszteni, de az életüket nem sikerült megmenteni.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy egyik motoros sem viselt védőfelszerelést, bukósisakjuk sem volt. A két motorbicikli alkalmatlan volt az éjszakai használatra, mivel nem volt rajtuk semmiféle világítóeszköz. Ezenkívül egyik fiatalnak sem volt járművezetői jogosítványa. A két motoros egy közeli telekről indult versenyezni, de a sötétben frontálisan ütköztek.

Az ügyben ügyészségi vizsgálat indult gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro