// 2026. március 21., szombat // Benedek

Pedofíliáért ítélték el a homofób szélsőjobbost

// HIRDETÉS

Gyermekpornó miatt öt év börtönre ítélték az Új Jobboldal egyik vezetőjét. Aki egyébként rendszeresen kikelt a melegek ellen.

A sors gunyoros fintorának is lehet tekinteni, hogy olyan szélsőjobbost ítélt el a bíróság, aki egyrészt fennen hirdette, hogy a homoszexualitás ragályos pszichikai betegség, másrészt pedofil videókat nézegetett és terjesztett.

A 31 éves Adrian Palt a bukaresti ötödik kerület törvényszéke öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte gyermekpornográfia tárolása és megosztása miatt - írja az Evenimentul Zilei. Otthoni és munkahelyi számítógépéből három merevlemezt foglaltak le, amelyen az ügyészek több mint ezer olyan kép- és videofájlt találtak, amelyeken kiskorúak szerepeltek pornográf helyzetekben. Ezeket a fájlokat Pal meg is osztotta az interneten.

Adrian Pal (a fenti képen a megafont tartja) szociális munkásként dolgozott, illetve festést és informatikát tanított a Sfântul Stelian Egyesületnél. Ezenkívül ő vezette a Noua Dreapta (Új Jobboldal) egyik fővárosi szervezetét, ahol az internetért és új tagok toborzásáért felelt.

Többször is felszólalt az Új Jobboldal által szervezett tüntetéseken a bukaresti Gay fest ellen. A demonstrációkon olyan tévképzeteket hirdetett, miszerint a homoszexualitás pszichikai járvány, amely ragályosabb a náthánál.

2012 decemberétől 2013 decemberéig tartották vizsgálati fogságban. A mostani bírósági ítélet egyelőre nem jogerős.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!
Krónika

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!

A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro