// 2024. október 4., péntek // Ferenc
PNL

Pártalapítást fontolgat Dacian Cioloș volt kormányfő

Egyelőre egy civil szervezetet alapít egykori minisztereivel, aztán majd kiderül, mi lesz belőle.

Civil szervezetet létesít Dacian Cioloş volt miniszterelnök, aki bevallása szerint egy új politikai mozgalom vagy egy új párt alapítását is fontolgatja. Erről az RFI-nek adott interjúban beszélt csütörtökön a volt kormányfő.

Cioloş elmondta, civil szervezete politikai célkitűzéseket vállal fel, „amennyiben a politika azt jelenti, hogy törődsz az állampolgárokkal, azzal, ami a társadalomban történik”. A volt miniszterelnök hozzátette, kormányának több tagja is részt vállal a létrehozandó szervezet tevékenységében, együtt dolgoznak majd néhány olyan gazdasági, társadalmi, oktatási és egészségügyi projekt kivitelezésén, amelyeket kormányzásuk alatt indítottak el, és fontosnak tartanak megvalósítani.

Dacian Cioloş hangsúlyozta, a civil szervezet olyan tervekkel is előáll majd,

amelyeket törvényjavaslatokba foglalhatnak a parlamenti pártok.

A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) kapcsolatban a volt miniszterelnök úgy fogalmazott, egyik alakulattal sem körvonalazódott még konkrét együttműködés.

„Ha egyszer majd születik valamilyen döntés e tekintetben, azt mindenképpen közölni fogom. Egyelőre semmi nem körvonalazódott, sem a PNL-vel, sem az USR-vel. Komolyan fontolgatjuk egy új politikai mozgalom vagy egy új politikai párt alapításának lehetőségét” - fogalmazott Cioloş, hozzátéve, hogy bármelyik változat mellett is döntenek, hiteles politikai alternatívát kívánnak felkínálni a következő választásokra.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro