// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Palagázügy: ki dönt és milyen érdekek alapján?

// HIRDETÉS

Palagázügyben még mindig ég és föld a távolság az illetékesek és a tiltakozók álláspontja között. A végső szót Bukarest mondja ki. Vagy Washington.

Részsikert ért el a Bihar megyei Váradszentmárton önkormányzata, amikor a Bihar megyei törvényszék alapfokon úgy döntött: az önkormányzatnak jogában áll népszavazást kiírni arról, hogy a település lakosai akarják-e, hogy a környéken palagáz-lelőhelyek után kutassanak, illetve beinduljon a nem konvencionális energiahordozó kitermelése.

Ugyanakkor könnyen megtörténhet, hogy ennél több sikert nem érnek el, a bíróság ugyanis azt is kimondta, hogy a népszavazás eredménye nem kötelező érvényű, mivel a kitermelést csak Bukarest tilthatja meg. Ráadásul a nemzetközi viszonyok nem kedveznek a palagáz kitermelését ellenző köröknek.

A palagáz kitermelése ellen országszerte tüntetések zajlottak, sőt Moldvában több ízben is a demonstráló helybeliek és a rendfenntartó erők közötti dulakodásig fajultak a tiltakozó megmozdulások. A néha már a hisztéria határát súroló ellenkezés oka az, hogy a palagáz kitermelésére alkalmazott, hidraulikus repesztéses eljárás kapcsán elterjedt: annak nyomán megnő a földrengés veszélye, a felszabaduló szénhidrogén-származékok pedig végzetesen beszennyezhetik az ivóvizet és a talajt.

Bihar megyében különösen aggódnak, hiszen itt jelentős termálvíz-készletek találhatók a föld mélyében, a megye idegenforgalma elsősorban a fürdőhelyekre épül. Váradszentmárton és Nagyvárad különösen érintett, hiszen számos termálstrandjuk van – közigazgatásilag Szentmártonhoz tartozik Félix- és Püspökfürdő is.

A település önkormányzata és lakói attól tartanak, hogy a palagáz utáni kutatás, illetve az energiahordozó esetleges kitermelése kárt okozna a termálvízkészletekben. Ezért fogadott el az önkormányzat a palagáz-kitermelést tiltó határozatot, és ezért döntött népszavazás kiírásáról. A megye prefektusa azonban bíróságon óvta meg a döntéseket, és most a bírák legalább a népszavazás kiírásában az önkormányzatnak adtak igazat.

Csakhogy ez még kevés ahhoz, hogy a település lakói fellélegezhessenek. A földben található ásványkincsek ugyanis állami tulajdont képeznek, vagyis hiába döntenek úgy a polgárok, hogy nem akarnak palagázt, ha a bukaresti illetékesek ötszáz kilométeres távolságból ezt nem veszik figyelembe, és a kitermelés mellett döntenek.

Márpedig jelenleg annak kedvez a konjunktúra, hogy Romániában elkezdjék a palagáz-lelőhelyek feltérképezését és kiaknázását. Az ukrajnai helyzet rávilágít a térség Oroszországgal szembeni energiafüggőségére, amire az egyik megoldás a hazai palagázkészletek kitermelése. Másfelől az Egyesült Államok is abban érdekelt, hogy az európai országok minél nagyobb arányban lemondjanak az orosz energiahordozókról.

Ez egyrészt a kieső bevételek miatt gyengítené Moszkvát, másrészt felértékelné Washington szerepét. Az Egyesült Államok ugyanis energiahordozó-szállítónak is bejelentkezett, ugyanakkor a palagáz-lelőhelyek feltérképezésére és kitermelésére szakosodott amerikai cégek számára is hatalmas üzlet rejlik az európai piacon.

Többek között ezért hangsúlyozta Joe Biden amerikai alelnök, majd három washingtoni szenátor is azt, hogy az európai országoknak – köztük kiemelten Romániának – energiafüggetlenségre kel törekedniük, amihez elengedhetetlen a palagáz kitermelése. Ezzel az amerikai cégek számára próbálják politikai lobbi útján biztosítani a piacokat.

Ismerve a bukaresti kormány – tulajdonképpen a mindenkori bukaresti kormányok – szervilizmusát, egyáltalán nem kizárható, hogy a helyi polgárok tiltakozása ellenére a palagázkészletek kitermelése mellett dönt. Már csak azért is, mert Románia lekötelezettje az Egyesült Államoknak egyrészt a NATO-tagság, másrészt a kiemelt biztonsági garanciák miatt – azokat ugyanis Washington természetesen nem teljesen önzetlenül biztosítja.

Ilyen körülmények között jelentős annak az esélye, hogy ne helyi szinten dőljön el: akarják-e a polgárok a veszélyeket magában rejtő, alternatív energiahordozó-kitermelést, hanem bukaresti érdekek mentén, bukaresti irodákban határozzanak a kérdésben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro