// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Óvodákba is jön az iskolai tej-kifli menü

// HIRDETÉS

2017-től az ovisoknak is jár a gyümölcs és a zöldség, sőt minél több hazai. Millió eurókat ad érte az unió.

 Már majdnem befejezték a tej, tejtermékek, gyümölcsök és zöldségek iskolai szétosztási programjának törvényi előkészítését - jelentette be ma Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter a parlamentben rendezett közvitán. A minisztérium képviselői szerint a kormány év végéig fogadja el a programra vonatkozó sürgősségi rendeletet, jövő júniusig pedig az alklamazási normákat is kidolgozzák.

2017-től indul az új program, amely a miniszter ismertetője szerint

  • az elemi iskolák után kiterjesztik az óvodákra;
  • a tej mellett natúr joghurtot és túrót is kínálhatnak;
  • a már bevett tej és kifli kínálatot zöldséggel és gyümölccsel bővítik;
  • nem a legolcsóbb, hanem a legjobb ár-érték ajánlatot tevővel kell szerződniük az önkormányzatoknak, és a helyi termelőket kell előnyben részesíteniük.

A közvitán résztvevő termelők szerint egyszerűsíteni kell az étkeztetési program körüli bürokráciát, és növelni kell a program finanszírozását. Külön kormányhivatalt kértek az iskolai élelmezés koordinálására és ellenőrzésére, a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek beszerzésére és szétosztására. Ez a program jelentené az egyik megoldást a romániai tejpiac válságára, jegyezte meg Claudiu Frânc, a Romániai Marhatenyésztők Szövetségének elnöke.

A pénzügyminisztérium képviselői felvetették azt is, hogy az új szabályozásba be lehetne venni, hogy az önkormányzatok is finanszírozhassák a programot. Amennyiben az állam az uniós normákhoz igazítja az iskolai étkeztetés jogszabályait jövő augusztusig, az Európai Unió hatmillió euróval támogatná a zöldség-gyümölcs és tízmillióval a tejtermékek szétosztását az iskolákban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Krónika

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro