A kolozsvári önkormányzat több mint 80 ezer eurót ajánlott fel a legjobb pályázatért.
Az Emil Boc-féle kolozsvári városvezetés régóta próbálkozik a Fellegvár idegenforgalmi hasznosításával és funkciójának újragondolásával. Legalább is nyilatkozatok szintjén. Tény, hogy a nagyobb szabású tervek megvalósítását – mint például egy nyári színház kialakítását a 405 méteres domb tetején – a telkek jogi huza-vonája nehezítette.
A helyi tanács nemrég arról döntött, hogy – miként a Tűzoltó-torony vagy a Romulus Vuia néprajzi park esetében is történt – ötletversenyt hirdet a Fellegvár rendeltetésének újragondolása érdekében. Egészen pontosan a Kígyó utca felőli, mintegy 10 ezer négyzetméteres területről van szó, az úgynevezett ugrótorony mellett. Ezt még 2015 szeptemberében vásárolta fel az önkormányzat, jóval a piaci értéke alatt. Igaz, cserébe lemondtak a nyugati kapuként ismert műemléképület elővásárlási jogáról.
A városháza honlapján elérhető tervezet szerint az említett területen egy modern szabadtéri rendezvényközpontot szeretnének létrehozni, mely jól illeszkedik a város pezsgő kulturális életéhez, de tiszteletben tartja a Fellegvár műemléki értékét. Fontos szempont a fák, illetve a zöld növényzet lehetőség szerinti megkímélése. Az önkormányzat azt szeretné elérni, hogy a Fellegvár bekapcsolódjon a városi turizmus vérkeringésébe, kiegészítve a Sétatér – az egyetemi sportpark – a rózsák parkja – a vasutas park útvonalat.
Az önkormányzat természetesen nem önzetlen segítséget vár az építészektől: az első három díjazott között 90 ezer eurót osztanak ki. Ennek nagyobb része (81 ezer euró) az első helyezettet illeti, akinek egy átfogó dokumentációval kell viszonoznia az összeget.
Folyamatban van a környéken található további területek felvásárolása, és amennyiben ez megtörténik, a Fellegvár Kolozsvár egyik legfőbb közterületévé válhat – említi még a tervezet. A folyamat nehézségeiről és az önkormányzat két évvel ezelőtti hozzáállásáról itt írtunk bővebben.
A Fellegvár, régi nevén Kőmál helyén álló erőd egyébként Giovanni Visconti tervei alapján 1713–1723 között épült császári katonai erődítményként, a Rákóczi-szabadságharc leverése után. Katonai létesítmények és egy börtön működött a korábbi szőlő- és szántóföldek helyén. Az 1880-as évek elején vasúti alkalmazottaknak parcelláztak ki házhelyeket itt, így jött létre a Kőváry-telep. A Sétatér felőli oldalán 1900 őszén állították fel Stróbl Alajos Erzsébet királynét ábrázoló mellszobrát.
Mai arculatát egyrészt az 1970-es években nyerte, amikor a tetején felépült a Belvedere szálloda, másrészt 1995-ben, amikor egy 26 méter magas keresztet állítottak fel.
Az újabb beavatkozásra a jelek szerint már nem kell sokat várni.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.