// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Össztűz zúdul a nép ügyvédjére

// HIRDETÉS

A PNL a visszahívását indította be, a civilek a lemondását reklámozzák, és megnéznék, mit dolgozott eddig.

Elindítja a Nemzeti Liberális Párt (NL) az ombudsman tisztségből való visszahívásának procedúráját – jelentette be csütörtökön az alakulat ügyvivő elnöke, Raluca Turcan. 

„Úgy döntöttünk ma, hogy kezdeményezzük a nép ügyvédjének, Victor Ciorbeának a tisztségből való visszahívását. Victor Ciorbea nem tartja be a Nép Ügyvédje intézményének működését szavatoló törvényeket, vezetése alatt politikai befolyás alá került az intézmény, a Szociáldemokrata Párt vazallusaként viselkedett, meghunyászkodva végrehajtotta mindazt, amit a PSD érdekei megkívántak. Nem reagált a polgármesterek politikai vándorlásával kapcsolatos rendeletre, majd túlzott reakciója volt a jogerősen elítélt személyek kormányban való részvételét tiltó törvényre” – nyilatkozta Turcan. 

A liberálisok elnöke hozzátette: kérni fogják a két házbizottságtól, hogy tűzzék a szenátus és a képviselőház első együttes ülésének napirendjére az ombudsman visszahívását célzó kezdeményezést.

Eközben a civilek, akik közel 150 ezer aláírást gyűjtöttek a de-clic.ro kampányoldalon Victor Ciorbea lemondásáért, és az első százezret el is juttatták papíron az intézményhez, új módszerekkel akarnak nyomást gyakorolni az ombudsmanra. Aláírások után pénzt gyűjtöttek, hogy nagy reklámfelületet vásároljanak egy nagy példányszámú napilapban, erre 419-en adakoztak.

A választásuk az egészségügyben elburjánzott korrupciót több szálon is leleplező Gazeta Sporturilor újságra esett (volt olyan lap, amely élből elutasította a kérésüket), amelynek holnapi, pénteki számában jó nagy felszólítást láthatunk majd Ciorbea lemondására. Ezt óriásplakáton is népszerűsítették volna Bukarestben, de a civilek értesítése szerint a hirdetőkezelők azelőtt elutasították őket, hogy a helyszín vagy a költségek szóba kerültek volna.

A de-clic.ro kampányát indító civilek közben arra kérik az aláírókat, hogy forduljanak adatigényléssel az ombudsmani hivatalhoz, és kérjék ki minél többen Victor Ciorbea tevékenységi beszámolóját. Megírták a levelet is, amit csak ki kell egészítenünk a nevünkkel és az aktualizált dátummal, majd elküldenünk az avp@avp.ro címre:

Către: INSTITUŢIA AVOCATUL POPORULUI

Data: [...] Ianuarie 2017

Solicitare în temeiul Legii nr. 544/2001

Stimată doamnă / Stimate domnule,

Prin prezenta formulez o cerere conform Legii nr. 544/2001 privind liberul acces la informațiile de interes public. Doresc să primesc:

1. Raportul de activitate a Instituției Avocatului Poporului pe anul 2016.

2. Orice raport personal de activitate al d-lui Victor Ciorbea pentru perioada în care a deținut calitatea de Avocat al Poporului.

Doresc ca informațiile solicitate să îmi fie furnizate, în format electronic, la următoarea adresă de e-mail: […]

Vă rog să îmi confirmați primirea acestui mesaj și solicit număr de înregistrare pentru prezenta cerere.

Vă mulțumesc pentru solicitudine, 

Numele și prenumele petentului

[…]

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.