// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Összenő, ami összetartozik: hírhedt alvilági klánvezér a szélsőséges AUR büszke új tagja

// HIRDETÉS

Szépen egymásra találtak.

Illusztris taggal bővült a magyarellenes sovinizmus és minden egyéb szélsőség új romániai parlamenti hirdetőjévé avanzsált Románok Egységéért Szövetség (AUR): egy hírhedt alvilági figura is beiratkozott a pártba.

Mint kiderült, a Vaslui megyei Murgeni alvilági életének közismert figurája, Petrea Sandu büszkén kürtölte világgá, hogy családjával együtt belépett a pártba, sőt ő lett a helyi szervezet elnöke.

Éljen pártunk, az AUR. Népemmel együtt, én, az AUR elnöke” - tudatta sajátos stílusban egy jókora AUR-molinó előtt ülve.

A Sandu-klán évek óta közeli, de határozottan nem kedvelt ismerőse a Vaslui megyei rendfenntartó szerveknek, mivel számos erőszakos botrány fűződik a nevéhez.

Többek között a riválisokkal folytatott nyilvános összecsapások specialistája.

Legutóbb augusztusban hívta fel azzal magára a figyelmet, hogy egy nézeteltérés miatt önfeledt utcai harcokba bocsátkozott egy rivális romaklán tagjaival.

Persze egy olyan pártban, amelynek társelnöke a futballhuligánság iskolájában képezte magát élvonalbeli magyargyűlölő politikussá, és amelyben számos más köztörvényes alak is parlamenti mandátumhoz juthatott, egy ilyen alvilági klánvezér klánostul történő csatlakozása inkább a normalitást jelenti, mint a kivételt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro