// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Orvos kerestetik Kolozsváron! Mintegy száz idős koronavírus-fertőzött ellátása forog kockán

// HIRDETÉS

Szentágotai Lóránt példát mutatott azzal, hogy perfúzióra és oxigénre kötve, 71 évesen is ápolta a betegeit. Kórházba szállítása óta nem találnak senkit, aki teljes főállásban helyettesíteni tudja.

Az elmúlt hétvégén sokan felkapták a fejüket a kolozsvári Theodora házban kialakult helyzet hírére, már csak azért is, mert az erdélyi magyar orvostársadalom egyik legelkötelezettebb szakembere, dr. Szentágotai Lóránt intézményvezető a végső erejéig ápolta az otthon koronavírusos lakóit. Még akkor is, amikor ő maga is orvosi segítségre szorult, napokig nem aludt, perfúzióra és oxigénre volt kötve. Amióta szombaton kórházba szállították, nem találtak senkit a helyére.

A Kolozs megyei közegészségügyi hivatal tájékoztatása szerint közel száz fertőzött van az idősotthonban, köztük van 12 egészségügyi asszisztens is, akik szerencsére tünetmentesek, így továbbra is ápolni tudják a betegeket. Négy egészségügyi alkalmazott viszont kórházba került.

Az orvosok kollégiumán, illetve az asszisztensek rendjén keresztül próbálnak szakképzett önkénteseket találni, akik segítséget nyújthatnának az idősotthonban. Eddig találtak egy családorvost, aki hetente kétszer tud műszakot vállalni az idősotthonban. Mivel egy magánintézményről van szó, hivatalosan nem delegálhatnak orvosi személyzetet, de fertőzési gócként napi szinten ellenőrzik, hogy mi a helyzet. Amennyiben egyes betegek állapota súlyosbodik, egyeztetni fognak a kórházba szállítás lehetőségeiről is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro