// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Országszerte tüntetnek a kormány ellen

// HIRDETÉS

És egy helyen a kormány mellett. Bukarestben, a Cotroceni palota előtt. Kolozsváron óriási a bizalmatlanság.

Erősen kormányváltó a hangulat Kolozsváron, ahol hétre gyűltek össze követelni a kormány lemondását. Széleskörű a bizalmatlanság a tüntetők körében, már senki nem hisz el semmit a Grindeanu-kormánynak, amely ma is csak fokozta a bizonytalanságot a például a Büntető törvénykönyv módosításának ügyében.

Ez a kormányellenes tüntetések hetedik napja, illetve estéje, a résztvevők egyre kiábrándultabbak és egyre eltökéltebbek.

Nem hiszünk nektek

Kolozsváron mintegy 5-6 ezer ember gyűlt össze szokás szerint a Főtéren, enyhén csepergő esőben. Hangosbemondókban és szlogenekben a kormány lemondását követelték, feliratokban, skandálásokban is azt üzenték, hogy kitartanak. A hangulatot ismét Bob Rădulescu színész és humorista keltette és tartotta fenn.

Ma az Unicredit bank székhelye fölül, a nyugati oldalról vetítettek jelszavakat a keleti oldalra, illetve a Szent Mihály templom tetejére. "Kitartunk", "Folytatjuk", üzenték, sőt ezekben a vetített feliratokban emlékeztettek arra is, hogy ma van Verespatak napja, idén 1886 éves az első írásos említése a bányatelepülésnek. Az érte folytatott, 2013-as tömegtüntetések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Kolozsváron ilyen természetessé vált utcára vonulni akkor, ha sérül valamilyen közös érdek vagy közjó.

Ma este rövidet sétáltak a tiltakozók a központ körül, egy óra alatt vissza is értek a Főtérre, ahol ismét állandósul a fütty- és dobszó. Legnagyobb sikert a"Lemondást! Lemondást", "Le a kormánnyal!", illetve a "Tolvajok! Tolvajok!" skandálása arat, de visszhangzott rendesen az "Együtt megmentjük Romániát" is a belvárosban. És kezd meghonosodni a "Vagyunk elegen? Más kérdést!" kérdés-válasz Florin Iordache igazságügyi miniszter nyomán, aki a "Más kérdést!" ismétlésével seperte le az újságírók kényelmetlen kérdéseit egy hete, a hivatali visszaélést részben dekriminalizáló, azóta visszavont rendelet elfogadásának éjszakáján.

Kolozsváron este kilenckor ismét telefonok fényénél énekelték el a himnuszt, utána huzamosan követelték a kormány lemondását. Fél tízkor kezdett hazaindulni a tiltakozók zöme azzal az ígérettel, hogy holnap ugyanitt folytatják, pár százan maradtak a téren esőcsepergésben és dudaszóban, kisebb csoportokban beszélgettek. Este tízre ürült ki és csendesült el a tér. Holnap az időjósok szerint egész nap esni fog.

Előrehozott választásokat – megvettétek, nem megnyertétek a választásokat

Bukarestben mintegy 10-12 ezer ember tiltakozik a kormány átláthatatlan döntései ellen a Victoria téren, illetve két-háromezer ember a Cotroceni palota előtt a kormányt támogatja – becsülte a Digi24, később 25 ezerre tette a kormányellenes tüntetők számát. Az Agerpres hírügynökség szerint este kilenckor mintegy 15 ember tartózkodott a Victoria téren, fél tízkor sem látszik, hogy fogyna a tömeg.

A Cotroceni palota előtt tüntetők a PSD elnökének, Liviu Dragneának a nyilatkozataival összhangban azt állítják, Klaus Iohannis gerjeszti a kormányellenes megmozdulásokat, és ahelyett, hogy az egész román társadalmat képviselné, megosztja azt azzal, hogy a kormány és a PSD ellen hergeli az embereket.

Az országban ma főleg az egyetemi központokban vonultak utcára a kormány ellen: Temesváron ötezer ember ugrál az Opera téren, Nagyszebenben is a Digi24 becslése szerint ötezren, Konstancán és Iași-ban ezren, Nagyváradon mintegy 400-an tüntetnek a Digi 24 hírtelevízió becslése szerint. Nagybányán kétezren vonultak utcára, Brassóban nyolcszázan, Galacon több mint ötszázan menetelnek, Besztercén hatszázan, Târgoviște és Suceava városában százan tüntetnek – összesítette az Agerpres hírügynökség. Tulceában és Vaslui-ban pár tucatnyian vonultak ki, és lampionokat eregettek.

Öt nap? Tíz, főnök.

Dragnea és Tăriceanu levelét elfújja a szél.

Bréking: nem megyünk el, amíg nem mész el

Folyt. köv.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro