// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Örök nyugalomra helyezték Elie Wieselt

// HIRDETÉS

A Máramarosszigeten született, Nobel-békedíjas író szombaton hunyt el.

Vasárnap, helyi idő szerint délelőtt, a New York-i Ötödik sugárút ortodox zsinagógájában búcsúztatták el Elie Wieselt, délután pedig a New Yorktól mintegy másfél órányira eső Westchesterben helyezték örök nyugalomra.

„A világ az egyik legfontosabb tanúságtevőjét és a tolerancia és béke egyik legékesebb hangú szószólóját veszítette el. Ifjúkorának rémálmát Elie Wiesel a globális egyenjogúságért és békességért folytatott, egész életén át tartó harccá formálta" - így búcsúztatta közleményében vasárnap az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun Elie Wieselt, a szombaton 87 esztendős korában elhunyt Nobel-békedíjas írót és egyetemi tanárt.

Elie Wieselt New Yorkban, az Ötödik sugárúton lévő ortodox zsinagógában búcsúztatták, és a szertartáson - a családja mellett barátai, tisztelői, valamint nemzetközi és amerikai zsidó szervezetek vezetői, illetve a zsidó közélet személyiségei vettek részt. Jelen volt például Abraham Foxman, a Rágalmazásellenes Liga volt igazgatója, Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, vagy Perry Berkowitz rabbi, az Amerikai Zsidó Örökség Szervezet elnöke is.

„Üzenetet vitt a világba, a zsidó fájdalom és a zsidó tragédia üzenetét hordozta, de ennél jóval többet tett:  felemelte szavát Ruanda népe mellett, felemelte szavát a jugoszlávokért, felemelte szavát a kambodzsaiakért" - fogalmazott, még a szertartás előtt, Foxman, akit több évtizedes barátság fűzött Wieselhez.

Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke arra emlékezett, hogy az 1980-as években Wiesellel együtt tett látogatást Auschwitzban, és meglepte őt, hogy az íróban nem gyűlöletet tapasztalt, hanem „mélységes szomorúságot". „S akkor a szerintem legfontosabb kijelentések egyikét tette. Azt mondta: a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a  közömbösség, a közömbösség teremtette meg az antiszemitizmust Németországban és a közömbösség miatt következhetett be a holokauszt" - mondta Lauder.

Perry Berkowitz rabbi, az Amerikai Zsidó Örökség Szervezet elnöke és Wiesel egyik korábbi munkatársa arról beszélt, hogy Wiesel halála emlékeztető: a holokauszt túlélői közül egyre kevesebben élnek már. Az idén elhunyt a magyar holokauszt-túlélő és irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre, aki Wieselhez hasonlóan szintén 87 esztendős volt - emlékeztetett Berkowitz rabbi, aki szerint ez a két haláleset kettős tragédia, mert amikor már nem lesznek túlélők, a világ akkor tanulja meg az erősödő antiszemitizmus és a holokauszt erősödő revizionizmusa leckéjét.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro