A szenátus csütörtökön titkos szavazással hozzájárult, hogy a DNA őrizetbe vegye a korrupcióval vádolt szenátort.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a november közepén közölte, hogy újabb ügyben indított bűnvádi eljárást Șova ellen, akit Victor Pontával együtt szeptemberben állítottak bíróság elé. Șovát most ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai (Vâlcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét. Összesen 100 ezer eurót spórolt meg magának így.
A politikus a DNA székházát délután már bilincsbe verve hagyta el, előzetes letartóztatásáról még csütörtökön dönthet a legfelsőbb bíróság. A délelőtt folyamán a 165 tagú szenátusból 127-en szavaztak a mentelmi jogáról: 95-en támogatták, hogy a DNA őrizetbe vegye. A Mediafax szerint a sok liberális párti hiányzó mellett az RMDSZ 8 szenátora közül csupán hat volt jelen a szavazáson.
Dan Şova a plénum előtt ártatlanságát hangoztatta.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.

… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.

Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.