Mivel a lengyel kormány akarata ellenére újraválasztották Donald Tuskot az Európai Tanács élére.
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első, csütörtöki tárgyalási napjának végén, miután Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy nem fogja aláírni e nyilatkozatot, sőt az ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni - tudatta Twitter-üzenetében Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője csütörtök éjjel.
A tanács honlapján is olvasható tájékoztatás szerint az Európai Tanács elnökének a huszonhét uniós tagállam támogatásával elfogadott zárónyilatkozata
A szövegben a 27 tagország vezetője a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés és a versenyképesség növelésének témakörében megállapította, hogy a 2008-as gazdasági világválságot követően hozott intézkedések meghozták gyümölcsüket. A gazdasági növekedés kilátásai valamennyi uniós tagországban biztatóak, ugyanakkor a munkanélküliségi mutatók továbbra is magasak.
A fennálló bizonytalanságok miatt folytatni kell a gazdaság korszerűsítését célzó strukturális reformokat, erősíteni kell az államháztartást és támogatni kell a befektetéseket.
Az Európai Tanács üdvözölte az Európai Bizottság határozatát, amely szerint az élelmiszer-ellátási lánc jobb működése érdekében
Kifejtették, hogy a kereskedelem továbbra is a növekedés egyik legerősebb motorja, amely több millió munkahely létrejöttéhez járul hozzá. Az Európai Tanács ezért is üdvözli az Európai Unió és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) uniós parlamenti támogatását, és további aktív tárgyalásokat sürget a nemzetközi kereskedelmi partnerekkel - olvasható a nyilatkozatban.
Az uniós tanács arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban rögzített céloknak megfelelően Európa külső védelmét és biztonságát fenn kell tartani, meg kell erősíteni. A jelenlegi nemzetközi helyzetben Európának többet kell tennie polgárai biztonságának érdekében, és hozzá kell járulnia szomszédainak békéjéhez és stabilitásához a NATO-val együttműködésben.
Leszögezték, hogy az Európai Unió továbbra is elkötelezetten támogatja a tagországokat a belső biztonság szavatolásában és a terrorizmus elleni harcban.
A migrációt illetően az uniós tanács arra kérte a tagállamokat, hogy támogassák a líbiai hatóságokat, akárcsak Európa észak-afrikai és déli szomszédainak az illegális migráció visszaszorítása érdekében kifejtett erőfeszítéseit. A tagországok vezetői leszögezték: az unió továbbra is éberen figyeli a migrációs útvonalakat oly módon, hogy szükség esetén a lehető leggyorsabban tudjon cselekedni.
A migráció belső dimenzióit illetően a szolidaritás fontosságára hívták fel a figyelmet, és arra szólították fel a tagállamokat, hogy
A nyugat-balkáni országok törékeny politikai és biztonsági helyzetére vonatkozóan az uniós tagállami vezetők a jószomszédi kapcsolatok ápolására, a regionális együttműködési kezdeményezések fontosságára figyelmeztettek. Kiemelték, hogy az Európai Unió elkötelezetten támogatja a régió országainak EU-orientált reformfolyamatait.
Az európai ügyészség létrehozásával kapcsolatban a nyilatkozat támogatói megjegyezték: a jogi feltételek teljesültek, ezzel megnyílhat az út az uniós intézmény létrehozása előtt.
A zárónyilatkozat végén az uniós tagországok vezetői rögzítették, hogy a márciusi csúcstalálkozón megerősítették pozíciójában Donald Tusk korábbi európai tanácsi elnököt a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra.
Beata Szydlo lengyel miniszterelnök nem támogatta szavazatával Donald Tusk megválasztását, a tanácskozás szünetében pedig úgy foglalt állást, hogy a csúcstalálkozó érdektelen zárónyilatkozat nélkül. Ha a lengyel bojkott ellenére megoldást találnak a zárónyilatkozat aláírására, az azt jelenti, hogy nincsenek szabályok - vélte. Ezt Lengyelország nem tudja elfogadni - tette hozzá a kormányfő.
A liberális konzervatív pártállású volt lengyel kormányfő 2014. december 1-jétől tölti be a testület elnöki tisztségét, amely posztot az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés hozta létre.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.
Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.