// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Orbán: a nemzetek feletti Európa egy illúzió, Brüsszel egy utópia rabja

// HIRDETÉS

A kontinens jövőjéről, Donald Trumpról, Kínáról, Oroszországról beszélt a magyar kormányfő egy konferencián.

A kormányfő hétfőn Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezésében megrendezett Lámfalussy-konferencián azt mondta: Európa egyre gyengébb, lassan már a regionális szereplő státuszáért is meg kell küzdenie. Európa nem tudta megvalósítani nagy céljait, így például az euróval kapcsolatosat, vagyis hogy a dollár mellett a közös európai pénz legyen a világ egyik tartalékvalutája. Emellett az önerőre épülő európai biztonságpolitika kialakítása és az eurázsiai gazdasági térség terve is elbukott – hívta fel a figyelmet.

Szerinte mindennek oka, hogy

„Brüsszel egy utópia rabja lett”,

amit úgy hívnak, nemzetek feletti Európa. Ez egy illúzió, ugyanis nincs európai nép, hanem európai népek vannak – hangoztatta.

A földrész újbóli versenyképességéhez szükséges megoldást Orbán Viktor abban látja, hogy Európának el kell eresztenie „a föderalizmus illúzióját”, többpólusúvá kell válnia. Az egyik ilyen erős pólus a visegrádi csoport (Magyarország mellett Lengyelország, Csehország és Szlovákia) akar lenni – jelezte.

A miniszterelnök kiemelte emellett, hogy új megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal a „hamvába halt” szabadkereskedelmi megállapodás helyett, az ugyanis nem jön létre.

Megállapodásokat kell kötni továbbá Kínával, és

újra elő kell venni Oroszország kérdését is

– sorolta Európa teendőit Orbán Viktor, hangsúlyozva: a többközpontú világrend lehetőségeket tartogat. Kínát „állócsillagként” jellemezte, amely hosszú évtizedekig fogja meghatározni a világgazdaságot. Oroszországról pedig azt mondta: túlélte „a nyugati izolációs és rendszerbuktató kísérleteket”, az alacsony olajárat, a szankciókat és a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k „szabad, pártatlan, külső befolyás nélküli, belső megmozdulásait”.

A jövő nagy kérdésének nevezte, hogy Európa meg tudja-e védeni magát az Egyesült Államok nélkül. „Ennek a megoldásnak a kulcsa egy pofonegyszerűnek látszó dolog, amit úgy hívnak, hogy német–francia biztonsági és katonai együttműködés, közös hadsereg, közös biztonsági rendszer” – fejtette ki.

A kormányfő Európa gondjait sorolva azt is mondta, hogy

ahol sok bevándorló telepedett meg a kontinensen, ott azonnal megnőtt a bűnözés.

Szerinte a demográfiai gondokra nem a betelepítés, a migráció a megoldás. Az a nemzet ugyanis, amely nem képes újratermelni magát, nem is érdemli meg, hogy létezzen – fogalmazott.

A miniszterelnök szólt a pénteken beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump azon kijelentéséről is, amely szerint minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre. Értékelése szerint ez a kijelentés – amely egy kulcsmondat, és korábban nem hangozhatott volna el – nagy változást jelent, azt mutatja, hogy

a multilateralizmusnak vége, és a bilaterális korszak köszöntött be.

„Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, miszerint nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság és nagy ajándék” – kommentálta az új amerikai elnök szavait Orbán Viktor.

Szerinte a multi- helyett a bilaterális megállapodások előtt nyílik meg a tér a katona- és a gazdaságpolitikában is. Nincs olyan, mindenkire ráhúzható gazdaságpolitika, amely az egyébként különböző adottságú nemzeteket egyaránt sikeressé tehetne – magyarázta a kormányfő.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.