Az FBI és az NSA is tudhatja, milyen bizalmas információk voltak a leveleiben.
A Yahoo internetes óriáscég állítólag titokban figyelte az elektronikus levelezéseket az egyesült Államok belföldi hírszerzése számára.
Az információt az amerikai közszolgálati rádió (NPR) közölte. Ebből kiderül, hogy a Yahoo tavaly titokban olyan szoftvert fejlesztett ki, amellyel megfigyelte levelezőprogramja klienseinek bejövő e-mailjeit, s az információkat továbbította a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA). A megfigyelést az NSA kérésére végezte. Az információt a Yahoo két volt - meg nem nevezett - munkatársa hozta nyilvánosságra, bár azt állították, hogy a kérés a titkos megfigyelésre nem csak az NSA-tól, hanem a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) is érkezhetett. Több százmilliónyi elektronikus levelet ellenőriztek így, ráadásul az éppen akkor bejövő - és nem a megőrzött, elraktározott - leveleket figyelték, és az információt is valós időben juttatták el az NSA-hez vagy az FBI-hoz. Egyes e-maileket pedig külön elraktároztak, hogy bármikor előhívható legyen a belbiztonságiak számára.
A közszolgálati rádióban megszólaló kommentátor szerint először fordul elő, hogy nyilvánosságra kerül: egy internetes cég eleget tesz a hírszerzés kérésének és minden beérkező e-mailt ellenőriz. Az egyelőre nem derült ki, hogy a belbiztonsági szervek konkrétan mit kerestek, s az sem, hogy általában milyen jellegű információkra voltak kiváncsiak.
A Yahoo vezérigazgatónője, Marissa Mayers rövid közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy törvénytisztelő állampolgár, aki betartja a törvényeket.
Az Egyesült Államokban egyébként 2008 óta a hírszerző szervek törvényesen kérhetnek amerikai telefontársaságoktól és internetes cégektől adatokat a klienseikről. Edward Snowden, az NSA korábbi alkalmazottja éppen e kiterjedt titkos megfigyelésekről hozott nyilvánosságra információkat, s ennek nyomán az amerikai hatóságok a magánélet védelmére hivatkozva vissza is fogtak néhány titkos programot.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.