És nem akarta, hogy magyar földbe temessék.
Állítása szerint öngyilkossági szándékkal tért vissza Romániába D. S., a nyíregyházi halálos kimenetelű lövöldözés gyanúsítottja, mivel nem akarta, hogy magyar földbe temessék - közölte szombaton internetes kiadásában az Evenimentul Zilei című bukaresti lap.
A kolozsvári ítélőtábla pénteken elfogadta a magyar hatóságok kiadatási kérelmét. A román lap a tárgyalóteremben elhangzottakat ismertetve azt írta: az emberöléssel gyanúsított román orvos beismerte tettét, azt azonban nem, hogy készült volna rá.
„Huszonnyolc éve élek Magyarországon, de igazi román vagyok. Semmiképp sem akartam, hogy ott temessenek el. Azt terveztem, hogy hazajövök és öngyilkos leszek, de a rendőrök gyorsabbak voltak. Két dolgot akartam még elintézni, a búcsúlevelemet is megírtam" - idézte a lap a gyanúsítottat.
Az orvos arra kérte a bírót, ne hagyja jóvá a kiadatási kérelmet, mondván, hogy sem az amerikaiak, sem a magyarok nem adják ki állampolgáraikat.
„Engem 54 évesen nem érdekel, hány évre ítélnek, nem gondolok már az életre, de Magyarországon megaláztak" - próbált a kiadatása ellen érvelni.
Miközben elvezették, az újságírók kérdéseire válaszolva hozzátette, sok mindent megbánt, de áldozatainak is lett volna mit megbánniuk. Egész regényt lehetne írni erről - mondta.
Arra a kérdésre, hogy miért követte el ezt a szörnyűséget két hétéves gyerek szeme láttára, azt mondta: ez túl bonyolult ahhoz, hogy egy mondatban megmagyarázza. A gyerekeket elmondása szerint azért kímélte meg, mert megsajnálta őket. Megemlítette, hogy három felnőtt gyermeke van.
Az orvost csütörtökön fogta el a román rendőrség Kolozsvár egyik lakótelepén. A magyar hatóságok gyanúja szerint Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölte az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette. A román rendőrség talált nála egy fegyvert is. A gyanúsított az Evenimentul Zilei szerint azt mondta, hogy a fegyvert Nyíregyházán, piacon vette, ahol szerinte bárki beszerezhet egyet.
A férfi kiadatását jóváhagyó kolozsvári táblabírósági döntés nem jogerős, öt napon belül fellebbezni lehet ellene, ezért a gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Meg kell várni, hogy mi a viszonya az új magyar kormánynak a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikája van, nekünk ahhoz kell viszonyulnunk – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor.
Azt a Daciát, amely már 1999 óta nem a sajátja, hanem a Renault-csoporté, amely egyre inkább külföldi gyártósorokban gondolkodik.
Közzétette a levélszavazatok pártonkénti megoszlását a Nemzeti Választási Iroda: a magyar országgyűlési választáson összesen 256 233 érvényes levélszavazatot adtak le.
Kedden reggel pontban kilenc órakor megérkezett a végrehajtó a nagyváradi premontrei templomhoz, ahol a Fejes Rudolf Anzelm apáttal szolidarizáló hívek fogadták. Ez sem akadályozta meg abban, hogy mise közben, csendőrök kíséretében behatoljon a templomba.
Hatalmas robajjal csapódott be egy tömbház bejáratába egy személyautó szombaton este Csíkszeredában, a Tető utcában. Fotókat kaptunk, amelyek az becsapódás után nem sokkal készültek.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
További híreink: egy felmérés megmutatja, milyen arányban szavaztak az erdélyi magyarok a magyarországi választásokon, a miniszter pedig Amerikában tárgyal a pénzünkre pályázó Pfizer gyógyszergyártóval.

Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.