A miniszterelnök és az államfő is beszállt az ígérgetéslicitbe.
A koronavírus-járvány harmadik hullámának beköszöntével, illetve azzal, hogy a brit és a dél-afrikai vírusmutáció után a brazíliai is megjelent, egyre többen aggódnak amiatt, hogy az esetszámok növekedése és a lassan ismét megtelő kórházak miatt ismét szigorú, egész országra érvénye lezárás következik.
A kormányzati illetékesek viszont egymásra rálicitálva igyekeznek cáfolni, hogy ismét hetekre vagy hónapokra az otthonába akarnak zárni egy egész országot.
Legutóbb, kedden este Florin Cîțu miniszterelnök érezte szükségét, hogy megígérje: nem lesz lockdown, miután korábban már Raed Arafat belügyi államtitkár és Dan Barna miniszterelnök-helyettes is beszélt erről.
Facebook-oldalán arról írt, hogy amennyiben a polgárok felelősen viselkednek, hamarosan visszatérhet a normalitás.
Ehhez az oltások is szükségesek – márpedig márciusban 2,6, áprilisban pedig legalább 3,1 millió vakcina érkezik.
Miután ezeket a többször is megismételt információkat ismét felsorolta, azt is fontosnak tartotta tudatni, hogy nincs az ország lezárására vonatkozó forgatókönyv.
„Megígértük, hogy karácsonykor és szilveszterkor nyitva tartjuk Romániát, és betartottuk a szavunkat. Biztosíthatok mindenkit, hogy ez így lesz a húsvéti ünnepek idején is” - írta a miniszterelnök.
Csak éppen azt felejtette el megjegyezni, hogy karácsonykor és szilveszterkor is éjszakai kijárási korlátozás volt érvényben.
Amúgy Klaus Iohannis államfő is azt ígérte, nem terveznek húsvéti lezárásokat.
Azonban Lucian Bode belügyminiszter már nem ennyire magabiztos: szerinte egyelőre nem lehet megmondani, hogy húsvétkor részt vehetnek-e majd az emberek az éjféli egyházi szertartásokon.
Arról nem is beszélve, hogy bennünket, magyarokat elsősorban az érdekel, hogy a nyugati egyházak húsvétjakor mi lesz. Az ugyanis hetekkel hamarabb, április elején lesz, míg az ortodoxok május elején ünneplik.
Vagyis egyelőre csak egyetlen dolog biztos: hogy semmi sem biztos.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.