// 2024. október 1., kedd // Malvin
számla

Olcsóbb lesz az áram

Január 1-től 3,5 százalékkal csökken a villamos energia ára a háztartási fogyasztóknak.

Erről szerdán döntött az energiaár-szabályozó hatóság. A villamos energia árának csökkenése annak következtében vált lehetségessé, hogy a szállítási ára átlagban 12 százalékkal csökkent – mondta Niculae Havrilet, a hatóság elnöke.

Korábban 5 százalékos árcsökkenésről is szó volt, de azért döntöttek a csak 3,5 százalékos mérséklés mellett, mert a lakossági számlákat terhelő, megújuló energiát ösztönző, úgynevezett zöld tanúsítványok aránya nő.
 
A villamosenergia-számlákon szereplő költség egy részét a zöld tanúsítványok teszik ki. Ezek állami szubvenció nyomán keletkeznek, amivel az állam a megújuló energiákba beruházó vállalkozásokat segíti, a szubvenció egy részét pedig az ipari és a háztartási fogyasztókkal fizetteti meg.
 
A hatóság elnöke kifejtette, hogy a kormány ősszel több nagy ipari fogyasztót felmentett a zöld tanúsítványok egy részének kifizetése kötelezettsége alól, így a lakosságnak kell többet állnia. Ezért csökken a villamos energia ára csak 3,5 százalékkal – magyarázta. A kormány mintegy 35 stratégiai fontosságúnak tekintett ipari vállalatnak adott ilyen kedvezményt.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro