// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Október utolsó vasárnapja legyen Székelyföld autonómiájának napja

// HIRDETÉS

Ezt javasolja a Székely Nemzeti Tanács.

Felhívást intézett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állandó bizottsága a világ magyar, keresztény gyülekezeteihez, hogy tegyék közös imádkozással október utolsó vasárnapját Székelyföld autonómiájának napjává.

Az SZNT elnöke, Izsák Balázs által csütörtökön közzétett felhívás felidézte, hogy a székelyföldi autonómiamozgalom több jeles eseménye kötődik október végéhez: maga az SZNT 2003 októberében alakult meg, 2006 októberében – 200 ezer támogatót megmozgató – népszavazást kezdeményeztek a területi autonómiáról, 2013. október 27-én a Székelyek Nagy Menetelését tartották, tavaly októberben pedig Székelyföld határának kivilágítását szervezték meg.

Az SZNT rendezvényeit Erdélyben és szerte a nagyvilágban élő magyarok szolidaritási megmozdulásai kísérték: ezért döntött az SZNT a felhívás közzététéről, úgy értékelve, hogy a közösség kitartását és elkötelezettségét próbára tevő, elhúzódó székely autanómiaküzdelemnek szüksége van egy szilárd alapra.

Ez az alap nem lehet más, mint a keresztény hit és a belőle fakadó szabadságeszmény – állapítja meg az SZNT nyilatkozata, amely felkéri Székelyföld és a világ keresztény, magyar gyülekezeteit, hogy október 30-án templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért, olyan lelki egységébe összekapcsolódva, amely a küzdelem folytatásának tartós alapja lehet.

„Imádkozzunk együtt, hogy ezen a földrészen fennmaradjon az a sokszínű, európai keresztény hagyományokban gyökerező rend, amely nélkül nem lehet demokratikus alapértékekről beszélni, ezek nélkül pedig az autonómia megvalósítása is kétséges. Imádkozzunk azért, hogy Magyarország maradjon meg magyarnak és szuverén államként tudja viselni a határon túl élő magyarok iránti alkotmányos felelősségét” – zárul a Székely Nemzeti Tanács felhívása.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro