// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Oklevéllel ismerte el a rendőrség egy exrendőr munkásságát. Csak az nem vehette át, mert éppen előzetesben ül

// HIRDETÉS

Hiába, nagy intézmény, nehéz mindenkinek a hollétét számon tartani.

A jelek szerint a román rendőrségnél jó lehet dolgozni, mert megbecsüli a munkatársakat, és még a nyugdíjba vonulásuk után sem feledkezik meg róluk.

Most például a rendőrség bevándorlásügyi osztálya ismerte el egy korábban nyugállományba vonult exrendőr áldozatos munkásságát.

Nem kell nagy dologra gondolni, csupán egy oklevélről van szó.

De hát a gesztus a lényeg.

A probléma csak az, hogy az exrendőr nem tudta átvenni az elismerést, mivel éppen előzetes letartóztatásban ül.

Ő az egyike ugyanis annak a két volt rendőrnek, akiknek annyira hiányzott a szolgálat, hogy az állományból való távozás után is tovább dolgoztak: egyenruhájukat megtartva hosszú ideig osztogattak közlekedési bírságokat.

Természetesen saját zsebre, és természetesen teljesen törvénytelenül.

Aztán még februárban lebuktak, és azóta is előzetes letartóztatásban gondolkodhatnak azon, megérte-e a biznisz.

Most minden esetre bizonyára némi melegség öntötte el a hűvösön ülő exrendőr szívét, hogy egykori munkaadói ilyen megható gesztussal ismerték el a munkáját.

A diplomán ugyanis az áll, hogy az elismerés a hatóságnál végzett professzionális és áldozatos munkáért jár.

Illetve járt volna.

A rendőrség ugyanis a sajtótól értesült arról, hogy a diploma átadását némileg akadályozza, hogy a címzett rács mögött ül.

Így aztán inkább úgy döntöttek: visszavonják az elismerést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro