// 2026. június 30., kedd // Pál

Ódzkodik a melegfelvonulás engedélyeztetésétől Kolozsvár önkormányzata

// HIRDETÉS

Az Új Jobboldal felvonulását a „normalitásért” viszont jóvá hagyták.

A kolozsvári LMBT közösség támogatásával a Go Free civil egyesület július elsejére hirdette meg felvonulását, a ClujPride-ot Kolozsvár utcáin. A szervezők csendes és visszafogott felvonulást terveztek: a menet 16 órától a Bocskai térről indult volna, és nem érintette volna a gépjárműforgalmat. Az önkormányzat azonban egyelőre nem engedélyezte a felvonulást azzal az indokkal, hogy ezen a napon a Román Opera lefoglalta a Főteret, ami érinti a belvárosi utcák forgalmát is. A művészek a Traviata című operát mutatják majd be este, melynek próbái már a délután elkezdődnek. Az önkormányzat azzal magyarázta a melegfelvonulás engedélyezésének megtagadását, hogy egyszerre nem lehet két eseményt egymásra szervezni.

A Go Free azonban úgy tudja, hogy a hatóságok jóváhagyták az Új Jobboldal felvonulási kérelmét, mely ugyancsak július elsejére szól. A szélsőjobboldali szervezet ráadásul később nyújtotta be a kérvényét, mint ők. Ez a menet 13 órakor indul és célja a „normális” családi értékek melletti kiállás. Ennek szervezői nyíltan kifejezték, hogy ellenzik a melegfelvonulást. Az LMBT közösség négy útvonalra is engedélyt kért, de egyiket sem hagyta jóvá a városháza.

A polgármesteri hivatal sajtóirodája közölte: az Új Jobboldal felvonulása sem időben, sem útvonalban nem keresztezi az Opera próbáit vagy előadását, ezért engedélyezték. Ezzel szemben a ClujPride által benyújtott összes kérvényben az útvonal áthalad a Főtéren 18 óra körül. Az illetékesek ígéretet tettek arra, hogy a jövő hét folyamán megoldást keresnek a Go Free felvonulásának engedélyezésére is. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro