A rossz hír: technikai recesszióban vagyunk: A jó hír: ja, az nincs.
A korább közölténél kisebb mértékben csökkent a román bruttó hazai termék (GDP) a negyedéves bontás szerint az országos statisztikai intézet felülvizsgált adatai alapján, de a szervezet megerősítette, hogy a román gazdaság technikai recesszióba került.
A statisztikai intézet szerdai közlése szerint a második negyedévben a GDP 0,9 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest. Korábban az intézet 1 százalékos GDP-zsugorodást közölt. Az első negyedévi eredményt is enyhén módosította, az első három hónapban a GDP 0,1 százalékkal csökkent a korábban közölt 0,2 százalékhoz képest a tavalyi utolsó negyedévi eredményhez képest. A GDP így két egymást követő negyedévben csökkent, ezért van technikai recesszióban a román gazdaság.
Az idei második negyedévben ugyanakkor a GDP éves szinten 1,2 százalékkal nőtt a kiigazítatlan érték szerint, míg kiigazítva 1,5 százalék volt a bővülés a tavalyi második negyedévhez képest.
Az első féléves adatok nem változtak, így a GDP 2,4 százalékkal nőtt a tavalyi első hat hónaphoz képest a kiigazítatlan érték szerint, a kiigazított érték szerint a növekedés 2,6 százalék volt.
A statisztikai intézet szerdán közölte a 2012-es gazdasági növekedés végleges adatát is, amelyet enyhén felfelé módosított. Így a gazdaság 2012-ben az előző évhez viszonyítva 0,6 százalékkal nőtt a korábban közölt 0,2 százalékkal szemben.
A statisztikai intézet az uniós elvárások szerint 2007-ig visszamenőleg újraszámolta a román gazdaság teljesítményét. Az adatok megerősítik, hogy 2008-ig a gazdaság erőteljesen növekedett - 2007-ben 6,9 százalékkal, 2008-ban 8,5 százalékkal - majd 2009-ben a nemzetközi gazdasági válság hatására 7,1 százalékkal esett vissza az előző évhez képest.
2010-ben 0,8 százalékkal csökkent, majd 2011-ben a megszorító intézkedések hatására elkezdődött a növekedés. Abban az évben 1,1 százalékkal teljesített jobban a román gazdaság 2010-hez képest, 2012-ben 0,6 százalékkal nőtt. Tavaly 3,5 százalékkal bővült a GDP, az idén a román kormány 2,5 százalékos növekedéssel számol.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.