Már ha akarnak.
November végére várják a romániai táborokba az első 300 menedékkérőt, akiket a román hatóságok a kötelező uniós kvóták alapján vesznek át Olaszországtól - közölte csütörtöki számában az Adevărul című lap, Leonard Orban elnöki tanácsadót, Románia migránsügyi kapcsolattartóját idézve.
Orbant - Klaus Johannis államfő európai ügyekért felelős tanácsadóját - a vasárnapi csúcsértekezleten hozott uniós döntés értelmében nevezték ki a nyugat-balkáni menekültútvonalon érintett országok összekötői közé.
Romániának az uniós kvóták alapján több mint 6000 menedékkérőt kell átvennie a migrációs hullám által sújtott tagállamoktól. Az Adevărul szerint a román hatóságok a „civilizációs súrlódásokra" is felkészültek.
Bár Románia kifejezte készségét befogadásukra, előfordulhat, hogy maguk a menekültek utasítják majd el, hogy Romániába jöjjenek - írja a lap.
„Lássuk, hányan hajlandók hozzánk jönni. Például Litvániába, egy hasonló menekültáthelyezési próbálkozás után üresen tért vissza a repülőgép, és Luxemburgot is ugyanígy elutasították" - mondta Orban. A lap szerint nem megalapozatlanok az összekötő kételyei olyan körülmények között, amikor a legtöbb migráns Németországba és az északi országokba igyekszik, ahol a legelőnyösebbek a szociális rendszerek.
A kormány mellett működő „menekültügyi koalíció", amely az illetékes hatóságok és civil szervezetek munkáját hangolja össze, hétfői ülésén áttekintette a menedékkérők befogadásának gyakorlati lépéseit. Az érkezők személyi számot kapnak, és - a külföldi diákokéhoz hasonló - nyelviskolát alakítanak ki számukra a román nyelv elsajátítására.
Az Adevărul szerint Romániának további húszezer menekültet kell majd befogadnia, ha a - Frontex adataiban szereplő - 710 ezer idén Európába érkezett illegális határátlépő 3,9 százalékát kell átvennie. A lap ebbe már beleszámolta azt, hogy az uniós kvóta alapján Romániára jutó csaknem 28 ezer menedékkérő egy része nem fogja megkapni a menekültstátust, és kitoloncolják az Európai Unióból.
Fotó: Varga György/MTI
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.
További híreink: Szerbia felől érkező füst lepte el Temesvárt, egy állatkínzó nő pedig akár évekre is börtönbe vonulhat.