// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Növekvő kivándorlás: megy mindenki, amerre lát

// HIRDETÉS

Csak a tavaly majdnem annyian hagyták el az országot, mint amennnyi Nagyvárad teljes lakossága.

Folytatódott a legfrissebb adatok szerint a lakosság külföldre vándorlása; a Nyugat-Európában munkát vállaló románok között most a felsőfokú végzettséggel rendelkezők vannak többségben – írta szerdán a Ziarul Financiar című napilap. A gazdasági-pénzügyi újság a statisztikai hivatal által közzétett legfrissebb adatokra hivatkozva számol be arról, hogy

2014-ben csaknem 185 ezren hagyták el Romániát, és telepedtek külföldre.

Az elvándorlás ismét megnőtt az előző két évhez képest, hiszen 2012-ben 170 ezren, 2013-ban 161 ezren hagyták el Romániát. (Viszonyításképpen: Nagyvárad lakossága mintegy 196 ezer, Aradé 159 ezer főre tehető – szerk. megj.)

A lap szerint az előző évekhez képest változás figyelhető meg a célországok tekintetében, amelyek közül a legnépszerűbb továbbra is Olaszország, de a második helyen Spanyolország helyett már Nagy-Britannia található. Az új célországok listáján a skandináv államok és Svájc is megjelent.

Az újság felidézi, hogy a 2003-ban kezdődött román migrációs hullámban a többséget ipari munkások tették ki, de

újabban a külföldi munkavállalók zömét felsőfokú végzettséggel rendelkező román állampolgárok képezik.

A statisztikai intézet adatai szerint 2003 és 2006 között az országot évente elhagyó állampolgárok száma 200 ezer fő alatt volt, ami látványosan megugrott 2007-ben, amikor több mint félmilliónyian távoztak külföldre. 2008-tól csökkenés volt megfigyelhető 2014-ig, amikor ismét megnőtt a külföldi munkavállalók száma – írta a Ziarul Financiar.

A statisztikai intézet által közölt adatok szerint 2003 óta 2,7 millió román állampolgár hagyta el Romániát, de nem hivatalos becslések szerint számuk akár a 4 milliót is elérheti. Románia lakossága a 2011-es népszámláláskor 19 millió volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro