Maros megyében. Nem túl hosszú, de akkor is reménykeltő.
Ha erdélyi autópálya-építésről van szó, akkor a nagyon kis jó híreknek is érdemes örülni. A Népújság most most jó hírt közölt, úgyhogy indulhat az örömködés: ha minden jól megy, várhatóan december folyamán tényleg átadhatják az észak-erdélyi autópálya Maros megyei szakaszának egy kis, 15 kilométeres részét a marosvásárhelyi repülőtéri körforgalomtól a radnóti csomópontig.
A lapnak Csongvay Attila, a sztráda egy 3,6 kilométeres szakaszát építő Geiger cég ügyvezető igazgatója beszélt a munkálatok állásáról. Eszerint az általuk épített, Marosugrától a radnóti csomópontig tartó 3,6 kilométeres rész már kész van, és hasonló fázisban van egy másik, a Strabag által épített, 10,4 kilométeres szakasz is.
A lapnak az ügyvezető igazgató elmondta, a Marosvásárhely és Aranyosgyéres közötti részt öt szakaszra osztották, az első szakasz a marosvásárhelyi bekötőúttól a Nyárádtő–Mikefalva közötti útig terjed, de itt még azt sem hirdették ki, hogy ki lesz a kivitelező.
Ez után következik a két, már elkészült szakasz, majd Radnóttól Maroskecéig egy konzorcium, az Astaldi–Max Boegl 17,9 kilométeres szakaszon építi az autópályát, míg az ötödik, közel 15 kilométeres részen, Maroskece és Aranyosgyéres között a Straco kivitelezi. Előbbi 17,9, kilométeres szakaszon valahol 50-60 százaléknál, az utóbbi 15,6 kilométeres részen körülbelül 20 százaléknál tartanak.
Reális esély van arra, hogy 2019 végére elkészül az Astaldi–Max Boegl szakasza, s 2020 végére meglesz a Stracoé is. Ekkorra a teljes autópálya-szakasz átadható lesz.
Ha ez valóban így lesz, akkor már egész szép kis autópálya húzódik majd Erdély szívében, amelyen Kolozsvártól Marosvásárhelyi suhanhatunk majd.
Üröm az örömben, hogy – mint arról mi is beszámoltunk – a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint a radnóti csomópont megépítése, amelyhez egy, a 14A jelzésű főút és a vasútvonal fölött átívelő felüljáró is tartozik majd, nem készül el idén, mint ahogy az autópálya fel- és lehajtók sem.
Emellett „csak” a Kolozs megyei szakaszt kellene tovább építeni Bihar megyei felé, ahol a tervek szerint jövőre indulhat meg, illetve folytatódhat az építkezés az ottani három szakaszon.
Nem akarunk semmit elkiabálni, de a végén még tényleg lehet valami ebből a sztrádából.
Már csak az a kérdés, hogy Marosvásárhelytől Brassóig mikor kezdik el az építkezést.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.