// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Nincs kivel beszélni az orvosi marihuána romániai legalizálásáról: három éve porosodik egy erről szóló terv valahol a parlamentb

// HIRDETÉS

A szenátus megszavazta, a képviselőház elé már nem jutott el.

Jelenleg egyetlen személy lendíthetne a többnyire végstádiumban lévő betegek fájdalmainak enyhítésére alkalmazott orvosi marihuána romániai engedélyezésének ügyén: Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki még csak szóba sem akar állni a parlament valamelyik fiókjában felejtett, témába vágó törvénymódosítás kezdeményezőivel.

A három éve benyújtott terv lehetővé tenné, hogy az epilepsziások, a krónikus fájdalmakkal, daganatos megbetegedésekkel vagy épp szklerózis multiplexszel küzdők  receptre orvosi kannabiszt kaphassanak, de állítólag Rafila meggyőződése, hogy ezek nem hasznosak, így kár előkeresni a szenátus által – nem mellesleg – megszavazott törvénymódosítást. A döntéshozó fórum,

a képviselőház épphogy elküldte az illetékes bizottsághoz véleményezésre, azóta semmi hír róla.

A lehetséges okokról csak találgatni tudnak a kezdeményezők is, köztük Cristina Dumitrache, a PSD színeiben mandátumot szerzett képviselő is. Szerinte miután az akkori egészségügyi minisztérium negatívan véleményezte a tervezetet, összemosva a marihuána orvosi és rekreációs felhasználását, inkább nem foglalkoztak vele. A kormány összetétele, így a szakminisztérium vezetősége is változott a három év alatt, ráadásul Alexandru Rafila jelenlegi miniszter párttársa a törvény több kezdeményezőjének, tehát a természetes az volna, ha támogatná azt,

ettől azonban nem kell tartani.

Az orvosi marihuána legalizálásának és egy kannabisz ügynökség létrehozásának feltételeit megszabó jogszabályt a már említett Dumitrachén kívül az egészségügyi bizottság két volt tagja, Florin Buicu (PSD) és Emanuel Ungureanu (USR) kezdeményezte, 85 honatya támogatásával.

A kannabisz orvosi célú használatát egyre több ország engedélyezi, csak hogy pár példát említsünk, az évek során Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc, Görögország, Csehország, Lengyelország  is legalizálta. Romániában elsősorban azok állnak az ügy mögé, akik tudják, mit jelent elveszíteni egy végstádiumban lévő családtagot, és a nemzetközi programok eredményeit látva nem értik, a román hatóságok

miért ignorálják a szenvedés csökkentésére képes orvosi kannabiszt, miközben a morfium elfogadott.

Az Európai Parlament 2019-ben fogadott el állásfoglalást az orvosi kannabisz használatáról, mely szerint meg kell alkotni az orvosi kannabisz jogi definícióját, világos különbséget téve az orvosi és az élvezeti fogyasztás között, további kutatásokra és fejlesztésekre van szükség az orvosi kannabisz használatára vonatkozóan, ezeket megfelelően kell támogatni, ugyanakkor a hatásos kannabisz-alapú gyógyszereket az egészségügyi biztosításnak kellene fedeznie.

Mindettől még nagyon távol állunk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro