// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Nézze meg, hogyan áll a járványhelyzet a településén, és hogyan kezdődhet el a tanév!

// HIRDETÉS

Az egészségügyi minisztérium közzétette a járványtérképet.

Talán kissé meglepőnek tűnhet, de az ország túlnyomó részén biztonságosnak tűnik a járványhelyzet, és elvileg normálisan elkezdődhet a tanév jövő hétfőn – legalábbis ez derül ki az egészségügyi minisztérium által hétfőn közzé tett térképről.

Amelyen az látható településekre lebontva, hol súlyosabb, hol kevésbé súlyos, és hol viszonylag megnyugtató a járványhelyzet.

A térképet az alapján állították össze, hogy az elmúlt 14 napban átlag hány fertőzött eset 1000 főre az adott településen.

0 és 1 között zöld, 1 és 3 között narancssárga, 3 fölött pedig vörös besorolást kaptak a települések.

A térkép alapján látható, hogy a magyarlakta vidékek közül Arad megyében van a legtöbb piros település, de Bihar megyében is van néhány, valamint számos narancssárga is. Kolozs, Szeben, Brassó és Máramaros megyében is piroslik néhány település, a Székelyföld viszont jórészt zöld, némi narancssárga beütéssel.

Ezen adatokat továbbították az összes tanfelügyelőségnek, majd megkapják az iskolák is.

Ezek alapján minden egyes iskola illetékesei saját hatáskörben döntik el, hogy hétfőn milyen körülmények között kezdődik az iskola.

A legegyszerűbb a zöld forgatókönyv: eszerint minden egyes diák visszatér az iskolapadba a tanév első napján.

A második, narancssárga szint már komplikáltabb.

Eszerint az óvodások és elemi iskolások, valamint a nyolcadikos és tizenkettedikes diákok visszatérnek az iskolapadba. A többi diák viszont 1-2 hetes rotációs rendszerben jár majd iskolába, illetve vesz részt online az órákon.

Ilyen hibrid rendszer működik majd például Nagyváradon és Brassóban is.

A hármas, vörös forgatókönyv is faék bonyolultságú: ha ilyen a járványhelyzet az adott településen, akkor mindenki nagy ívben elkerüli az iskolát, és csakis online tanítás zajlik.

Az iskoláknak 10-éig kell eldönteniük, hogy az adott településre jellemző járványadatok alapján milyen oktatási rendszer mellett döntenek.

Ide kattintva megnézheti, az ön lakóhelye milyen besorolású.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro