Anyagi és erkölcsi veszteséget okoz Európa egyik legnevesebb és leggazdagabb futballklubjának egy 1146 lakosú Szilágy megyei falu amatőr focicsapata, ezért kénytelen lesz nevet változtatni.
A 2008-ban alapított, jelenleg a megyei bajnokság (országos szinten negyedosztály) tizedik helyén álló Nagyilondai Benfica vezetői októberben kaptak egy levelet Bukarestből, amelyben a kétszeres BEK-győztes, 36-szoros portugál bajnok, jelenleg is a Bajnokok Ligájában szereplő lisszaboni klub megbízatásából eljáró bukaresti ügyvédi iroda a jogsértés megszüntetésére szólítja fel az egyesületet.
Eszerint, amennyiben az ilondai csapat tíz napon belül nem változtatja meg nevét és logóját, nem szünteti meg Facebook-profilját és nem vonja vissza a piacról a Benfica néven forgalmazott termékeit, akkor beperlik szellemi jogtulajdon megsértéséért. A levél szerint az ilondai csapat tevékenysége anyagi veszteséget okoz a világ 38. legértékesebb klubjának számító lisszaboni Benficának, mert csökkenti az értékét és az iránta való érdeklődést.
Hogy egy szilágysági amatőr csapat, amelyet egykor Portugáliában dolgozó fiatalok alapítottak, és amelyet legfeljebb néhány ezer euróból tart fenn a községi tanács, hogyan okozhat anyagi kárt egy 300 millió euró feletti költségvetésű gigaklubnak, amely idén nyáron csak játékos-eladásból 130 milliós bevételt könyvelhetett el, elég nagy rejtély.
Lisszabonban ugyan szemmel láthatóan komolyan veszik a márkavédelmet, arról viszont fogalmuk sincs, hogy egy erdélyi falusi csapat nem folytat marketing-tevékenységet, és nem forgalmaz semmilyen márkajelzéssel ellátott terméket. Cornel Lar polgármester, aki egyben a csapat egyik vezetője is, mindenesetre megírta az ügyvédi irodának, hogy hajlandók megváltoztatni a csapat nevét, erre azonban csak a jövő nyáron, a 2017/2018-as szezon után adnak lehetőséget a szabályok.
Romániában amúgy nem ritka, hogy híres nyugat-európai csapatok nevét veszik fel egyes csapatok, a legismertebb közülük a Liga 1-be idén feljutó Bukaresti Juventus. A Szilágy megyei bajnokságban is szerepel még a Zsibói és a Magyarzsombori Rapid, a Cigányi Real, a Zilahi Sporting és a Felsőkaznacsi Steaua.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.