Lejárt a kampány, és mégis minden az autonómiáról szól. Még a végén lesz belőle valami.
Kép: www.sepsiszentgyörgy.info
A Kovászna megyei önkormányzat újabb határozattervezetet fogadna el, amely a székelyföldi fejlesztési régió létrehozását szorgalmazó népszavazás kiírásáról rendelkezik – jelentette be Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke. A Magyar Polgári Párt frakciójának érdeklődésére az elöljáró emlékeztetett: a tavaly novemberben elfogadott határozatot a brassói táblabíróság formai okokra hivatkozva érvénytelenítette, így nem lehetett kiírni népszavazást, ám hatáskörében áll egy újabb népszavazás kezdeményezése, így újabb határozattervezetet nyújtana be a székelyföldi régió létrehozására vonatkozóan.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta, a megyei tanács által elfogadott határozat felfüggesztését célzó per még folyamatban van, de bízik abban, hogy számukra kedvező döntés születik a bíróságon. Felidézte: az elképzelés szerint a referendummal nem a fejlesztési régiókat szabályozó törvényt módosították volna, hanem a népszavazás eredményére hivatkozva az RMDSZ-es honatyák törvénymódosító javaslatot nyújthattak volna be a parlamentben.
Mint ismeretes, Kovászna és Hargita megyében a prefektúra támadta meg a határozatot, míg a Maros megyei önkormányzati képviselő-testület a kezdeményezés ellen szavazott.
Eközben – ha a vártnál lassabban is – dolgoznak az RMDSZ autonómiastatútumán, Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, a legújabb változat szerint őszre tervezi a dokumentum véglegesítését és parlamenti beterjesztését az RMDSZ és az MPP közös munkacsoportja. Mint részletezte, két héttel ezelőtti első – és eddig utolsó – találkozón abban állapodtak meg, hogy a vakáció alatt idejük és lehetőségük lesz az egyeztetésre.
Kulcsár-Terza ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a találkozón az MPP küldöttsége átadta az RMDSZ-es delegációnak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autonómiastatútumát. Leszögezték: ők ezt tekintik alapnak, és azt is közölték, hogy csak a történelmi Székelyföldet tudják elképzelni autonóm területként, nem tartják elfogadhatónak a három megyére kidolgozott változatot. Abban állapodtak meg, hogy az RMDSZ megbízottjai – Márton Árpád, Antal Árpád és Székely István – tanulmányozzák a kérdést, és folytatják a megbeszélést. „Azóta nem kerestek minket, most az ő térfelükön a labda, várjuk hívásukat” – nyilatkozta az MPP háromszéki elnöke.
Mint ismeretes, nem kis késésben vannak, hiszen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke előbb tavaly decembert szabta határidőként, majd februárra, utóbb májusra módosította, tavasszal pedig több ízben is megígérte, a nyári vakáció kezdete előtt a parlament elé terjesztik a közvitán kiegészített változatot.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.