Úgyhogy nagyon valószínű, hogy meg is valósul.
A többsebességes Európa beindítását szorgalmazta Versailles-ban tartott hétfő esti találkozóján Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
„Az egység nem jelent egyformaságot. Ezért szorgalmazom, hogy az együttműködéseknek legyenek új formái, új programokkal, amit differenciált együttműködéseknek nevezünk" - mondta Francois Hollande azon a sajtótájékoztatón, amelyet a résztvevők a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulós ünnepségének előkészítésére rendezett munkavacsorájuk előtt tartottak.
A francia elnök szerint „néhány ország gyorsabban és messzebb haladhatna előre" olyan területeken, mint a védelmi politika, a gazdasági és a monetáris unió elmélyítése az eurózónában, az adóügyi és szociális harmonizáció, vagy a kultúra és az ifjúsági politika. Hollande jelezte azt is, hogy nem a többiek kirekesztéséről lenne szó, vagy arról, hogy a többi állam ne fejezhetné ki ellenvéleményét.
Angela Merkel német kancellár szerint is az európaiaknak venniük kell „a bátorságot elfogadni, hogy egyes országok gyorsabban haladnak mint mások", anélkül, hogy „a késedelmet szenvedettek előtt bezárnák" a lehetőségeket.
Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök „egy integráltabb Európai Unióért" emelt szót, amely „különböző integrációs szintekkel" rendelkezik. Mariano Rajoy spanyol kormányfő csak annyit mondott, hogy „Spanyolország készen áll, hogy továbblépjen az integrációban azokkal, akik szeretnék követni".
Az elképzelés gyors megvalósítása egyelőre nem várható azok miatt az elnök- és parlamenti választások miatt, amelyek a következő hónapokban esedékesek Nyugat-Európában, többek között Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban és Németországban.
A franca elnök hat európai napilapnak hétfőn adott interjújában úgy vélte, hogy egyre inkább lehetségessé válik a többsebességes Európa, amelyhez az egyes országok más-más szinteken integrálódnak. Hollande szerint jóllehet, ez a gondolat hosszú ideig ellenállásba ütközött, ennek alternatívája azonban akár az EU szétesése is lehet.
Kijelentette, hogy Párizs magasabb szinten integrált európai védelmi politikát szorgalmaz. Bár Nagy-Britannia ezt erőteljesen ellenezte az elmúlt években, „az ajtó nyitva áll" London előtt, hogy ebben a védelmi integrációban nem EU-tagként is részt vegyen - tette hozzá.
Donald Trump amerikai elnökről Hollande azt mondta: egyértelmű, hogy Trump politikájának lényege az elszigetelődés, a protekcionizmus, a költségvetési szabályok megkerülése és az amerikai határok lezárása a bevándorlók előtt.
„Mivel pedig nem tudja, hogy mi is az az Európai Unió, demonstrálnunk kell számára az EU politikai kohézióját, gazdasági súlyát és stratégiai autonómiáját" - mondta a francia államfő.
A Római Szerződés aláírásának 60. évfordulójára március 25-én az olasz fővárosban tervezett uniós csúcstalálkozó előtt a négy ország vezetője a többi 23 tagállam állam- és kormányfőivel csütörtökön Brüsszelben ül össze.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.