// 2024. december 21., szombat // Tamás
Marosvásárhely

Nem vitáznak a vásárhelyi polgármesterjelöltek

// HIRDETÉS

Mivel az RMDSZ olyan időpontra tervezi a vitát, amiről már a napi sajtó nem tudna időben beszámolni.

Elmarad az előválasztás előtti nyilvános vita Marosvásárhelyen. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke ma az Erdély FM-nek azt mondta, az RMDSZ 10 nappal ezelőtt kereste meg a másik két jelölt kampánycsapatát, és azt javasolták, hogy csütörtökön este a Kultúrpalota kistermében tartsanak nyilvános vitát egy moderátorral és 5 kérdéskörben.

„Tegnap délben jelzett vissza a néppárt kampányfőnöke, és ebben elutasította a megkeresést, mondván, hogy ideje múltnak tartja néhány nappal a választások előtt. Nem látja indokoltnak, ezért javasolják a vita elmaradását. Barabás Miklós tudomásom szerint a mai napig sem jelzett vissza” – mondta Brassai.

Szerinte még mindig nem lenne késő a vita megtartása, és jól jönne, ha több hónap kampány után a jelöltek leülnének egymás mellé, és a különböző kérdésekben megfogalmaznák az álláspontjukat. Az RMDSZ Maros megyei elnöke kiemelte, Soós Zoltán, a szövetség jelöltje nyitott a vitára. Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje ugyanakkor cáfolta, hogy elzárkózna a vitától. Azt mondta, hogy ők a keddi, szerdai időpontot javasolták, a csütörtöki vitát nem tartják elfogadhatónak,  mert nem kapna megfelelő nyilvánosságot.

„Valóban idejét múltnak tartjuk olyankor tartani a vitát, amikor már nem tud róla beszámolni a sajtó. Ezzel egyetértek. Ugyanakkor a labda az RMDSZ térfelén pattog, mert például ha még ma este meg lehetne szervezni – most már így délután vagy kora délutáni órákban szinte elképzelhetetlennek tartom – akkor még lenne értelme, hiszen a holnapi sajtóban, a holnaputániban még be tudnának róla számolni az újságíró kollégák” - nyilatkozta Portik. A függetlenként induló Barabás Miklós azt mondta, hogy nem kíván részt venni a vitán.

Mostanáig közel 8000 marosvásárhelyi lakos regisztrált a vasárnapi előválasztásra.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…
Főtér

Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
Krónika

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek
Főtér

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Segélykérő levél egy ismeretlentől
Székelyhon

Segélykérő levél egy ismeretlentől

Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba
Krónika

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba

Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón
Székelyhon

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón

Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.

// még több főtér.ro