// 2026. szeptember 2., szerda // Rebeka, Dorina

Nem vallási indokból késelték meg az anyát és három lányát Franciaországban

// HIRDETÉS

Az elkövető egy marokkói férfi, aki késsel támadott a franciaországi Alpokban nyaraló családra.

Egy 46 éves nő és 8, 12, illetve 14 éves kislánya került szúrt sérüléssel kórházba, miután az alpesi Colombe-ban található nyaralójuk közelében megkéselte őket egy marokkói férfi. Mind a négyen kórházban vannak, a legkisebbik lány állapota válságos, mivel a tüdejét érte a szúrás. Az esetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a férfi korábban is követett el bűncselekményeket, ezért a rendőrök már ismerték. Az áldozatok szomszédságában lakott, a támadás után elmenekült a helyszínről, de hamarosan elfogták.

Helyi lapokra hivatkozva a a The Telegraph azt írja, hogy a 37 éves elkövetőt dühítette, hogy az anya túl lengén volt felöltözve. A francia hírügynökségnek nyilatkozó ügyész viszont csak annyit árult el, hogy a támadás indítékai nagyon homályosak.

Az ügyész sajtótájékoztatóján cáfolta azt a hírportálokon elterjedt értesülést, hogy a férfi azért támadt a szomszédban nyaralókra, mert azok lengén voltak felöltözve. Az első vizsgálatok szerint az üdülőfaluban nyaraló két család közötti konfliktus fordult agresszióba. A támadó a feleségével és két gyermekével nyaralt az üdülőfaluban, hasonlóan az áldozataihoz, s a két család egymás szomszédjai voltak.

Edmond Francou polgármester szerint a késelést követően a támadó egyedül próbált elmenekülni, hátrahagyva a családját, a feleségére sírva találtak rá. A polgármester a családra hivatkozva azt állította, hogy a támadó pszichológiailag beteg ember lehet. A polgármester óva intett mindenkit attól, hogy párhuzamot keressen a 84 áldozatot követelő múlt pénteki nizzai terrortámadás és a késelés között.

A gyanúsított marokkói származású, s egy 1999-ben elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatt ismerték a hatóságok, de iszlamista vagy dzsihadista kapcsolatai nem ismertek, a titkosszolgálatok nyilvántartásában nem szerepelt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?
Főtér

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök
Székelyhon

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök

Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.

// még több főtér.ro