...piszkálgatja a Büntető törvénykönyvet.
Aggodalomra ad okot az, hogy a román kormány sürgősségi rendeletben, nem pedig a megfelelő parlamenti folyamat keretében hajtotta végre a büntető törvénykönyvre vonatkozó – később ugyan visszavont – jogszabályi módosításokat – jelentette ki az Európa Tanács (ET) kedden kiadott nyilatkozatában.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupcióellenes szakértőkből álló csoportjának (GRECO) véleménye szerint az olyan messzemenő következményekkel járó kezdeményezéseket, amelyek egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre vonatkozóan hajtanak végre jogszabályi változtatásokat, a parlamentnek alaposan meg kell vizsgálnia és ellenőriznie kell. Szükséges szem előtt tartani az ország korrupcióellenes kötelezettségvállalásait és a szakértői csoport ajánlásait minden jövőbeli jogalkotási kezdeményezés esetében – hangsúlyozták.
A GRECO-csoport szakértői elismerték, hogy az új büntető törvénykönyv és egyéb jogszabályi módosítások a vesztegetéshez és a befolyással való üzérkedéshez kapcsolódóan javarészt megfelelnek a korrupcióra vonatkozó büntetőjogi egyezményeknek. Elmondták, hogy Románia megfogadta a korrupció büntethetővé tételére és politikai támogatások átláthatóságára vonatkozó korábbi ajánlásokat, ugyanakkor arra szólították fel a román hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a jogszabályok teljes mértékben megfeleljenek az ajánlásoknak.
A bukaresti szenátus február közepén erősített meg azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel a bukaresti kormány hatálytalanította a büntető törvénykönyv (Btk.) és perrendtartás módosításáról szóló előző, országos tiltakozási hullámot kiváltó sürgősségi rendeletét.
A Grindeanu-kormány február elején elfogadott sürgősségi rendelete egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre vonatkozó cikkelyeknél enyhített a Btk. szigorán. A román kormány sürgősségi rendeletben azonban hatálytalanította a vitatott intézkedését.
Az új rendelet eltörölt minden olyan Btk.-módosítást, amely február 11-én lépett volna hatályba, átmentette viszont a régi rendelet néhány olyan rendelkezését, amely a büntető perrendtartást módosította. Ez utóbbiak közül viszont kikerült az új rendeletből az az – a gyanúsítottak és ügyészség közti vádalkuk gyakorlatát korlátozó – intézkedés, amely szerint csak fél évnél nem régebbi bűncselekményről lehet feljelentést tenni a vádhatóságnál.
A kormány vitatott sürgősségi rendelete arra hivatkozva enyhített a Btk. korrupcióellenes szigorán, hogy a büntetőjog több cikkelye alkotmányellenesnek bizonyult, és ezeket ki kell javítani. Az ellenzék szerint azonban a kormány olyan rendelkezéseket is „becsempészett” a vitatott rendeletbe, amelyeket semmilyen alkotmánybírósági határozat nem tett szükségessé, viszont akadályozzák a korrupcióval vádolt politikusok felelősségre vonását.
Az alkotmány szerint a kormány kivételes esetekben avatkozhat be a törvényalkotásba azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletekkel, amelyeket a későbbiekben a parlamentnek is meg kell vitatnia: megerősítheti, módosíthatja vagy elvetheti őket.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.