Belekötöttek, majd meg is ütötték Kolozsvár egyik legtehetségesebb színészét egy belvárosi italboltnál, mert magyarul beszélt a rokonaival.
Megverték Imecs-Magdó Levente színészt, a kolozsvári Váróterem Projekt társulatvezetőjét a Deák Ferenc / Eroilor utcai TopDrinks italbolt előtt, mert a boltban magyarul beszélgetett a rokonaival – derült ki a sajtónak szombat délután elküldött beszámolójából.
Az eladó, Alexandru Tiberiu azt nyilatkozta, kész tisztázni a történteket Imecs-Magdó Leventével és társaival, továbbra is szívesen látott vendégek a boltban, és bocsánatot kér az üzlet nevében, ha őket odakint valóban agresszió érte. Hozzátette, egy nappal a történtek után számára ismeretlen személy arról érdeklődött a boltban, hogy elérhetőek-e a külső és belső térfigyelő kamerák felvételei.
a színész pedig azt is részletezi, miért csak most hozta nyilvánosságra: nem történt nagy baja, a kényelem és az elhallgatás reflexe működött nála, és úgy ítélte meg, sok teendője mellett nincs ideje a feljelentéssel járó ügyintézésre. Most már bánja, hogy nem tett feljelentést.
Az Erdélyben is egyre erősebb társadalmi felelősségvállalás azonban és a Facebookon zajló #metoo kampány meggyőzte, hogy ha a hatóságot nem is, a nyilvánosságot azért értesítse a szerinte tünetszerű jelenségről. „Kifogás mindig van” – írja, és tudatában van annak, hogy későn lép, de így is állampolgári kötelességének tartja felhívni a figyelmet az ilyen ügyekre.
Beszámolója szerint múlt péntek este rég nem látott, többségében külföldön élő unokatestvéreivel sörözött egy belvárosi szórakozóhelyen, majd miután az bezárt, a négyfős társaság hazakísérte az egyetlen lányt közülük, majd az említett italboltba mentek, hogy további sör és kóla beszerzése után otthon folytassák a beszélgetést.
A bolt ajtajára „Revin imediat” (Mindjárt jövök) tábla volt kifüggesztve, de a pult mögött ott látták az eladót többedmagával, benyitottak, románul megkérdezték, hogy bemehetnek-e, az igenlő válasz után pedig hátrébb mentek a hűtőkhöz. Itt magyarul beszélték meg, mit vegyenek, mire az üzlet hátsó helyiségéből előre jött egy, Imecs szerint ittas férfi, és beléjük kötött, hogy miért beszélnek magyarul Romániában. A beszámoló szerint egyébként az eladó férfi is ittas volt.
Imecséknek se az anyanyelvhasználat jogosságáról, se arról nem sikerült meggyőzni a férfit, hogy hagyja őket gyorsan vásárolni és távozni. Dulakodás alakult ki közöttük, majd odament a pultnál álló, eladónak hitt férfi és a biztonsági őr is, akiről a dulakodást kezdeményező férfi egyik elszólásából – miszerint neki elnézi, ha magyarul beszél – azt feltételezik, hogy magyar, de nem a fizető ügyfelek, hanem a kötözködő és egyre hevesebb férfi pártjára álltak.
A színész budapesti unokatestvére – akit egyáltalán nem bántottak, megtudták róla, hogy külföldi állampolgár – kezdeményezte, hogy hagyjanak ott mindent, és távozzanak. Saját maguk számára is meglepően nyugodtan mindent visszatettek a hűtőbe, és bár a kötözködő férfi folyamatosan hadonászott és ütött feléjük, nem érte el őket, sértetlenül távoztak az italboltból, írja a színész.

Imecs-Magdó Levente színész, a Váróterem Projekt társulatvezetője | Fotók: Szabó Tünde
Azt hitték, hogy ennyivel megúszták, de utánuk ment az őr és az ittas elárusító, azzal vádolták meg őket, hogy loptak a boltból, majd egyszerűen ütni kezdték őket. Imecs beszámolója szerint ekkor hatalmas ütést kapott az állára, amitől megtántorodva a szomszéd üzlethelyiség ajtajának csapódott.
Az ittas eladó először egy rúgáskísérlet miatt elesett, annyira részeg volt, majd felkapta az egyik utcai terasz székét, és hozzájuk akarta vágni, írja a színész. Erre az unokatestvére is feldühödött, felkapott egy széket, de rokonukat még időben lefogták és elvitték a helyszínről – áll a beszámolóban, amely azt sem hallgatja el, hogy bennük, vásárlókban is volt alkohol, illetve hogy az ökölütést leszámítva más fizikai bántalmazás nem érte őket.
Imecs hangsúlyozza, nem provokáltak, nem ütöttek vissza, nem léptek fel agresszíven, ezért is lepte meg őket, hogy etnikai alapon bántalmazták őket. Az erőszakot és a hátrányos megkülönböztetést (ki se szolgálták őket) pedig a politikum által generált nacionalizmusnak a mindennapjaink biztonságára gyakorolt hatásaként értelmezi, és ezért is tette szóvá az esetet.
Fontosnak tartja ugyanakkor megjegyezni, hogy nem célja az incidenst a mindenkori románok ellen fordítani, sőt. „Célom sokkal inkább az lenne – még ha túlzottan idealizáló is –, hogy próbáljunk meg erről nyíltan, békét keresően dialogizálni, elkerülve a gyűlöletet, a szélsőséges nacionalizmust, előtérbe helyezve a széleskörű tájékoztatást, a közinformálást, az egymás mellett élő etnikumok történelmét bevezetni az oktatásba, és eleve egy közös történelemszemlélet kialakítását. Ez nem kevés, tudom. Ennyit szerettem volna mondani” – zárja beszámolóját a színész.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.