// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Nem sérti a román alkotmányt az egészségügyi anyanyelvhasználat

// HIRDETÉS

Az alkotmánybíróság egyhangúlag elutasította az ellenzéki pártok keresetét.

A román alkotmánybíróság egyhangúlag megállapította, hogy nem sérti a román alkotmányt az a törvénymódosítás, amely kiterjeszti a kisebbségek anyanyelv-használatát az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben – számol be a törvénymódosítást kezdeményező RMDSZ szerdai hírlevelében.

A törvénytervezet értelmében azokon a településeken, ahol a nemzeti kisebbségek számaránya eléri a 20 százalékot vagy az ötezer főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben az illető kisebbség nyelvén is ismerő személyzetet is alkalmazni kell.

Mint ismeretes, három ellenzéki párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) 124 képviselője támadta meg a jogszabályt az alkotmánybíróságon. A PNL közleménye szerint ez az előírás túllépi „a nemzeti kisebbségeknek biztosított keretet” és diszkriminatív a más etnikumú román állampolgárokkal szemben. A liberálisok szerint törvény másik hibája, hogy nem írja elő az alkalmazásához szükséges finanszírozási forrásokat.

Az ellenzéki pártok alkotmánybírósági keresetének furcsasága, hogy korábban ezek az alakulatok maguk is megszavazták az RMDSZ tervezetét.

„Az RMDSZ üdvözli az Alkotmánybíróság döntését, azt, hogy egyhangúlag elutasította a PNL, PMP és USR keresetét. Ezzel azt is üzente, hogy törvénytervezetünk nem kirekesztő, biztosítja a törvény előtti egyenlőséget, hogy valótlanok az ellenzéki pártok erre utaló állításai” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök a hírlevél szerint.

Kelemen Hunor elmondta: az ellenzéki pártok pálfordulása versenyfutás volt a kisebbségellenességben, azt bizonyította, hogy a nyitottság, a kisebbségek iránti tisztelet – amelyet képviselőik gyakorta emlegetnek szólamok szintjén – mindmáig nem érvényesül törekvéseikben.

Az RMDSZ elnöke korábbi állásfoglalásában ugyanakkor sajnálatosnak nevezte azt is, hogy a PNL és a PMP az Európai Néppárt elveivel és értékeivel is szembement akkor, amikor az alkotmánybírósághoz fordult.

A taláros testület döntését követően a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítás hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis román államfő aláírására van szükség.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro