Az ellenőrzés esetleg keményebb lehet, de érdemi változás nem lesz Semjén Zsolt szerint.
Nem tartja szükségesnek az állampolgársági törvény szabályainak szigorítását a nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt erről hétfőn az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt beszélt éves meghallgatásán. Azt mondta, az ellenőrzés lehet még „keményebb", bár az arra hivatott szervek már most is nagyon alaposan teszik a dolgukat, de a bürokratikus terhek növelését kifejezetten ellenzi.
Wetzel Tamás helyettes államtitkár elmondta: eddig közel 720 ezer kérelem érkezett, és 680 ezren már le is tették az esküt, a folyamat zökkenőmentesen zajlik. A tendenciák alapján év végéig várhatóan 800 ezer kérelem érkezhet és tarthatónak látta a ciklus végére az egymillió új állampolgárt. A kérelmek közül 25 ezret utasítottak el, köz- és nemzetbiztonsági szempontból pedig rendkívül szigorú az ellenőrzés - jelezte.
A legnagyobb érdeklődés most Kárpátaljáról van, hiszen egy magyar útlevél most életet is menthet - jegyezte meg.
Semjén Zsolt az ukrajnai helyzettel összefüggésben a közel háromórás meghallgatáson úgy fogalmazott: „minden lehet és annak az ellenkezője is". Fel kell készülni minden helyzetre az ott élő magyarság ellátása területén, adott esetben sebesült emberek fogadására is - jelentette ki. Rögzítette: ami segítségre a magyarságnak szüksége van, azt meg fogják adni, a magyar állam ott áll mögöttük.
Kitért arra is, hogy személyes kérése volt, hogy Szili Katalin vállalja el az autonómiakoncepciók segítését célzó megbízást, amikor a Magyar Állandó Értekezlet nem működött, ő volt az, aki létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, ami lehetővé tette az intézményes kapcsolattartást.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elmondta: a jövő esztendő várhatóan a külhoni ifjú magyar vállalkozók tematikus éve lesz. Reményei szerint erre ugyannyi - 500 millió forint - áll majd rendelkezésre, mint az idei programra.
Szólt arról is, hogy előző hét péntekéig 148-an jelentkeztek a most meghirdetett Petőfi Sándor programra, amely a Kárpát-medence, Csángóföld és az egykori monarchia magyarságát érintik. Ez több mint háromszoros túljelentkezést jelent - jegyezte meg.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.