// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
család

Nem mi formáljuk kapcsolatainkat, azok formálnak minket

// HIRDETÉS

Miként ápoljuk kapcsolatainkat? Mi a legfontosabb egy párkapcsolatban? Hogyan kezeljük a konfliktusokat? Fogas kérdések, de íme néhány válaszlehetőség.

Kellemes, meghitt hangulattal, csoportos énekléssel és forró teával várta az érdeklődőket a kolozsvári IKE Klubban Szikszai Szabolcs református lelkész A kapcsolatok ápolása című előadásán, melyet a  FIKE (Kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztény Egyesület) szervezett. A lelkipásztor előadásából sok mindent megtudhattunk, köztük azt is, hogy

a jó kapcsolataink segítenek rájönni, kik is vagyunk mi valójában.

A kapcsolatok fogalmát először az anya és a gyereke közötti kötelékre vezette vissza az előadó, amelyben a gyerek kezdetben függő viszonyban van az anyával. Ez azt jelenti, hogy tőle függ a boldogsága, számára a szülő tölti be a legfontosabb szerepet az életében – mondta Szikszai. A gyerekkori kapcsolatoknál élesen jelenik meg az elveszítéstől való félelem, az erős ragaszkodás az anya iránt, amit a felnőtt kapcsolatoknál enyhébben érzünk. A kor előrehaladtával ezt az érzést a megfelelési kényszer váltja fel, melyből adódóan néha eltitkolunk, félünk kimondani, elmondani dolgokat szüleinknek.

A gyerek szellemi fejlődésével sokkal fontosabb lesz számára az, hogy az anyjával baráti kapcsolat alakuljon ki. Ennek eléréséhez nagyban hozzájárul az együtt töltött idő, ami nélkülözhetetlen a kapcsolat ápolása és formálása érdekében. A lelkész nem az idő terjedelmére esküszik, hanem annak minőségére. A minőségi idő egyik éltető eleme pedig a közös élmények, valamint a hosszas, elmélyült, őszinte beszélgetések. Ne felejtsük el azonban: nem nevezhető beszélgetésnek az, ha valaki másról beszélünk.

Fontos felvállalni önmagunkat, ugyanakkor figyelnünk kell a másik félre is.

Időt és türelmet kell szánni rá, hiszen ahogyan a közismert mondás is tartja: hallgatni arany. Legyen szó barátságról, családról vagy párkapcsolatról, tudnom kell, hogy a beszélgetés a bizalmat erősíti, a bizalom pedig a kapcsolatot. Ha ezt a sorrendet sikerült magamban felépítenem, az alábbiakat kell figyelembe vennem.

  • Bár a legfontosabb dolog a kapcsolatom ápolása érdekében a kölcsönös bizalom és tisztelet, ugyanolyan lényeges szerepe van emellett a viszonzott elismerésnek is. Tudjak örülni a másik fél sikerének, és ne irigykedjek. Legyen az ő öröme az én örömöm is.
  • Próbáljak meg empatikus lenni: megérteni, hogy mit miért csinál, és ne ítélkezzek. Bármilyen kapcsolatról is beszéljünk, a konfliktushelyzet elkerülhetetlen. Ilyen esetben vigyáznom kell arra, hogy semmiképp ne a személyét ócsároljam az illetőnek, hanem a számomra helytelennek vélt viselkedéséről, a helyzethez való rossz hozzáállásáról, elkövetett hibáiról mondjam el véleményem. Meglátásaimat pedig soha ne próbáljam ráerőltetni az illető személyre.
  • Ne döntsek helyette, ne próbáljak hatást gyakorolni rá, ha nagy döntés előtt áll, hisz’ minden ember más, így érdekeink is mások. Azzal, hogy meghallgatjuk az ő érveit és érdekeit, máris (minőségi) időt szántunk rá. A konfliktus kezelése nagy előrelépést jelent a kapcsolatunk építésében, ápolásában – ennek pedig egyik forrása éppen ez.
  • Tudnom kell mindezek mellett beengedni a másik félt az én belső világomba, például azáltal, hogy felvállalom magam minden hibámmal együtt, elérem, hogy ő is ugyanezt tegye, így kapcsolatunk máris kölcsönös bizalmon alapszik. Valójában ugyanaz a dinamikája a baráti kapcsolatoknak is.

Szikszai szerint a boldogság titka nem a párkapcsolatokban vagy a házasságban rejlik. Sokan mégis ezekbe menekülnek, mert úgy gondolják, ez teszi őket boldoggá. Ezáltal azonban kapcsolatuk nem lesz őszinte, mi több, erőltetetté válik, legalábbis az egyik fél részéről biztosan.

„Nem mi formáljuk kapcsolatainkat, hanem a kapcsolataink formálnak minket. Amint a Példabeszédek könyvében is írja: ahogyan a vassal formáljuk a vasat, úgy az egyik ember formálja a másikat” – összegzett Szikszai Szabolcs. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix
Főtér

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix

Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
„Határtalan” szerelem Románia és Magyarország között...
2024. november 22., péntek

„Határtalan” szerelem Románia és Magyarország között...

...nagy a magyar-román diplomáciai erőfeszítés a teljeskörű schengeni csatlakozás irányába, nem kis eredménnyel. Egy Bihar megyei férfit gyanúsítanak illegális migránsok szervezett szállításával. Az amerikai vízummentesség után jöhet a kínai.