Bár a civilek ragaszkodnak ahhoz, hogy Nagyvárad megújuló főterén állítsanak emléket a városalapító Szent László királynak, az önkormányzat egyelőre nem mutat hajlandóságot erre.
Amint korábban beszámoltunk róla, megkezdődött az aláírásgyűjtés egy új Szent László-szoborért Nagyváradon. A kezdeményezéshez egyre többen csatlakoznak, és egyre több helyen lehet megtalálni az aláírásgyűjtési íveket. A Szent László szobrot a váradi Szent László térre elnevezésű csoportban Sztuflák Gyula Ede arról tájékoztatta a csoport tagjait, hogy az önkormányzat csak a rogériuszi Magnólia-téren engedélyezte a köztéri aláírásgyűjtést, a Fő utcán nem. A Krónika megkeresésére a polgármesteri hivatal sajtóosztálya erre azt a magyarázatot adta, hogy a központot érintő felújítási munkálatok miatt idén
Az önkormányzat egyelőre nem válaszolt hivatalosan arra az egyházi beadványra, mely kezdeményezte a Európa legrégebbi, Szent László királyt ábrázoló barokk kőszobrának elhelyezését a Főtéren, de Mircea Mălan alpolgármester egy televíziós beszélgetés alkalmával elmondta: erre semmi esély. Az alpolgármester szerint az sem kivitelezhető, hogy egy új Szent László-szobrot készítsen a város, mert már van kettő Nagyváradon. Azt is megtudhattuk, hogy egyedül a nagyméretű szobor visszahelyezését tartja elképzelhetőnek, de erre nincs megfelelő helyszín, és a katolikus egyház sem menne bele.
A Facebook-oldalon Sztuflák már korábban jelezte, hogy akár egy tüntetést is megszervezne, hogy nyomatékosítsa a váradi magyarok azon óhaját, hogy egy új Szent László-szobrot helyezzenek el a főtéren. Ezúttal egy lakossági fórum szervezését helyezett kilátásba, melyre az alpolgármestert is meghívnák.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.