Ha Romániában élne, Elon Muskot már rég a zárt osztályon kezelnék.
Huh, szóval, a mioritikus űrtechnológiáról lesz szó, öveket becsatolni.
Van Romániának egy űrhajósa. Dumitru Prunariu a baráti Szovjetunió által a kelet-európai szocialista blokk számára indított Interkozmosz űrprogram keretében, 1981 májusában a Szojuz-40 űrhajó fedélzetén kijutott a világűrbe. A közel nyolc napos küldetés azóta is szinonimája a román űrutazásnak, mert hogy az utóbbi fél évszázadban ez volt az egyetlen román vonatkozású űrprojekt.
Aztán negyven év múlva, 2010 júniusában a Helen-2 rakéta, a Román Légi és Űrrepülési Egyesület (ARCA) nevű magántársaság munkájának eredményeként, a Google Lunar X Prize verseny keretében
Ami ugyan még nem a világűr, az csak 100 kilométernél kezdődik (ez a Kármán-vonal, ahonnan a tényleges űrt számítják), de mindenképpen az első lépés volt, amit egy román gyártmányú jármű tett az űr felé.
Ugorjunk vagy tíz évet.
Az ARCA benevezett egy másik űrversenybe, amit az Európai Bizottság hirdetett meg 2018-ban. Az új, teljes egészében romániai gyártású, EcoRocket elnevezésű rakéta környezetkímélő technológiával működik, a felemelkedéshez szükséges tolóerőt nagy nyomású gőz biztosítja. A rakéta – amelytől immár 240 kilométeres magasság elérését remélik – egy műholdat helyezne pályára, megépítése pedig 1,2 millió euróba került, a kilövés költségei további 490 ezer euróra rúgnak. Ezeket az összegeket teljes egészében magánfinanszírozásból biztosították.
Ahhoz, hogy egy űrjárművet el lehessen indítani, egy sor engedélyre és jóváhagyásra van szükség. Az ARCA meg is tette a szükséges lépéseket és benyújtotta a megfelelő kéréseket egy sor intézményhez, a védelmi minisztériumhoz, a hadsereg, a légierő és a haditengerészet vezérkarához, a nemzetközi légi közlekedési szervezethez (ICAO), valamint a Fekete-tenger környéki államok nagykövetségeihez.
A rakétát június végén mutatták be Konstancán, a kilövést pedig eredetileg augusztusra tervezték, aztán szeptemberre, majd októberre csúszott az időpont. Csakhogy az illetékes romániai szerv, a Román Polgári Légi Közlekedési Hatóság (AACR) jelezte, hogy nem neki kell kiadnia a repülési engedélyt. Az ARCA azzal vádolja a légi közlekedési hatóságot, hogy nem is akarja kiadni a szükséges jóváhagyást, a hatóság viszont azt állítja, hogy neki csak a román felségvizek, vagyis a tengerparttól számított 12 tengeri mérföldes (mintegy 22 kilométeres) távolságig, függőlegesen pedig 20 kilométeres magasságig terjed a hatásköre, így nem is tudja kiadni az engedélyt, mivel a kilövés nemzetközi vizekről történne. A jóváhagyás hiányában azonban a romániai légtérben a légi közlekedést irányító hatóság, a Romatsa
A dolgot az is nehezíti, hogy a Román Űrkutatási Ügynökség (ROSA) elnöke, Marius Piso – aki konfliktusban áll az ARCA vezetésével – fitymálóan csak annyit mondott korábban az ügyben, hogy a projekt puszta marketing-húzás.
Dumitru Popescu, az ARCA alapítója most kissé tanácstalan, mert ebben a helyzetben nem igazán tudni, mi a megoldás. „Meglátjuk, mit lehet tenni” – mondta ki azt a mondatot, amelyet oly sokszor lehet hallani, amikor az ember lemerül a romániai bürokrácia bugyraiba.
A helyzetet vélhetően egy rosszkedvű titkárnő tudná megoldani, aki, miután visszajön a szabadságáról, ráteszi majd a szükséges pecséteket a tíz példányban bekért, hitelesített dokumentumokra…
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.