Nem kell komolyan venni minden hülyét

Mijük van az erdélyieknek, ami nincs az anyaországiaknak? Mi lett volna a zenekar neve, ha Kispálék Székelyföldön látják meg a napvilágot? Szentgyörgyön járt Lovasi, akinek a szíve tele vízzel.

Lovasi András könyvtárban még sohasem csinálta. Szonda Szabolcsnak könyvtárigazgatónak sikerült őt rávennie. (Amúgy mind a ketten ugyanolyan kék Converse tornacipőben voltak.) Előzetes félelmeink azért voltak - nehogy szövegelemző szemináriumba csapjon át a beszélgetés -, de ezek azonnal tovatűntek, hermeneutikai kérdésekről ugyanis szinte szó sem esett. Annál többet röhögtünk a Bod Péter dísztermében, amely dugig volt régi és új kispálosokkal.

Jóllehet a Lovasi-szövegeknek vitathatatlan a versértéke, az már a felvezetőből kiderült, hogy András nem tartja magát költőnek, se modern Tinódinak. Nincsen olyan nagy különbség költők és dalszerzők között - mondja, mindkettőből vannak jók és vannak rosszak. A dalszövegírás ellenben jóval megengedőbb, és kevésbé szigorúbbak a mércéi, ezért választotta ez utóbbit „menekülési útvonalnak”. Példának a Rájátszás-projektet említette, amelyben kéz a kézben jár költészet és könnyűzene, és amelyben egyébként nem egy elvetélt rockzenész is megtalálható - Háy János vagy Grecsó Krisztián.

Mire való a dalszöveg?

Napi használatra, mint a kéztörlő vagy az újság. A popzenével tulajdonképpen kitamponáljuk valóságot. Kitűnő mankó: az emberek akkor használják a verset vagy a dalszöveget, amikor a lelkük szebbik részét szeretnék a másik fele fordítani - mondja Lovasi. „Látok egy képet magam előtt, csak nem megfestem, hanem leírom” – magyarázta. Azt is elárulta a dalszövegírás folyamatáról, hogy sokszor nem kanyarítja arra, amerre kanyarodhatna, hogy nagyobb sláger legyen. Ja, és ma már néhányat cikinek érez.

A Kispál és a Borz énekese már tizenéves korában betéve tudta a József Attila-verseket. Nem is gondolják, milyen egyszerű oknál fogva.

József Attilát én a vécén olvastam. Ezzel is próbáltam picit buzdítani magamban a szükségét végző vadállat képét.

Az ugye-érzés

Csontváry állítólag a Műcsarnokban szervezett kiállításán elbújt a festményei mögé, hogy hallja, mit mondanak a szemlélődők a kép láttán. A Sétakocsikázás újholdnál Athénban című festménye előtt egyszer egy asszony álmélkodva szólt a férjéhez, hogy „Drágám, ez tényleg ilyen!” Mire Csontváry kilépett a kép mögül: Ugye?

Ettől a rezonálástól lesznek erősek a Kispál-szövegek. Semmiért nem adnánk azt az érzést, amit egy ilyen reveláció, akár évekkel később, a legváratlanabb pillanatban katalizál bennünk. András szerint ezt a visszaigazolást iszonyúan irigylik a költők a popzenészektől.

Kontroll Csoport, A. E. Bizottság, Balaton, Európa Kiadó - Lovasi szerint a 80`-as évek Budapestjének avantgarde popja ugyan jobb volt, legalábbis lázadóbb és némileg ambiciózusabb, mint az Első Emelet és a Szikora-vonal, ők nem kívánták folytatni ezt az iskolát. Valami mást akartak. És hát jó időben voltak jó helyen. Ennek az időszaknak, a klubok ún. második nyilvánosságának a legnépszerűbb bandái a Tankcsapda és a Kispál és a borz. Ahogy Lovasi emlékszik - utóbbi volt a bölcsész metál, előbbi pedig a rendes.

Senkiháziak kezében a popszakma?

Többnyire igen, de iróniával mindig lehet védekezni ez ellen. „Látom magamat kívülről, és tudom magam kontrollálni; látom, a popzenében annyi hülye van, hogy én semmiképpen nem szeretnék közéjük tartozni" - így Lovasi. Merthogy manipulál: sokszor nem vesszük észre, de ugyanazt a dolgot adják el nekünk újra és újra. Persze elismeri, hogy a műfaj hatásmechanizmusait használja, de azt mondja, nem szeretné kihasználni. Bólogatunk, Kispálon tényleg soha nincs tapsoltatás, és azt se kérdezi senki meg, hogy mindenki ott van-e?

">Aki nem itt van, az hol van? - na ezt viszont igen. A legtöbb koncertet szertartásszerű valláspótléknak tartja, amely visszaél az emberek meghittség- és valahovátartozás-igényével.

Lovasi András a jelenkori popzenét egyfelől formalistának, másfelől tartalmilag üresnek tartja. És csodálkozik, hogy az olyan zsíroskenyér-metál, mint a Pokolgép és az Ossian, nem ment még ki divatból.

Gyűlölöm ezt az egész Magyarország-dolgot

Az erdélyi embereket sokkal éberebbnek tartja, minthogy bárminek odafeküdjenek, szerinte ez állandó gyanakvás a kisebbségi létünkből adódik. Nem kell komolyan venni minden hülyét, aki a tévében beszél.

Lovasi itt is megismételte, amit a Recordernek egyszer már elmondott. Meglátása szerint ugyanis Erdélyben mindenkit gyanakodva figyelnek: a „fasz magyarokat, a fasz románokat”, és ez egy folyamatos ébrenlétet kíván. Nem lehetsz ájult. A mostani magyarországi fiatalokban - úgy véli -, nincs meg ez a fogyasztóvédelmi immunrendszer, védekező mechanizmus, amit a kultúra ad az embernek. Hozzáteszi: azért nem hülyék ők, csak kiszolgáltatottak.

A kismagyarországi közéletet András szerint leginkább egy szekértáboros-játék jellemzi, amelyben nem számít, hogy te nem kívánsz részt venni, egy idő után akkor is odalöknek valahová. A magyarországi infrastruktúra szerinte az alulról szerveződő, független kezdeményezéseket vagy elsorvasztja, vagy betagolja valahová, pontosan azért, hogy kontrollálhatóvá váljanak. Lovasi szerint a Kispál soha nem volt elkötelezettje senkinek.

„Én jól érzem magam a bőrömben, kihasítottam egy részt magamnak, van telek, ház, kutyák, elvagyok”

– mondja Lovi, aki egyébként ügyes kertész hírében áll. A magyar társadalom viszont túlélésre van berendezkedve, rosszabb esetben kivándorlásra: Budapestig vagy még tovább. „Nagyszerű hely lehetne Magyarország, de saját tehetetlenségünk, bambaságunk miatt elrontjuk a dolgainkat.”

Utolsó körben a házigazda néhány Lovasi-sor genézisére kérdezett rá.

A csak a csönd meg a zaj, csak azok idegesítenek sort például Kiss Tibor, a megtért bárány rehabilitációja ihlette. A háziasszonyok kedvencének akkori depressziós állapotáról szól. A Jutka című számot meg Ózdi Rezső egykori barátnője inspirálta, a szöveg pedig egy Lovasi-Ózdi négykezes eredménye.

A Legnagyobb Erdélyi Lovasi-rajongó performansza

Arra a kérdésre, hogy léteznek-e egyszerű igazságok, Bandi azt válaszolta, vannak egyszerű igazságok, inkább az a baj, hogy a politikusok, kommunikátorok visszaélnek velük, és nehéz eredeti szépségüket újra felmutatni, miután csúnya dolgokra használták el őket.

„Mi egy kamarapop-zenekar vagyunk. Olyan, mint a Kaláka, csak elektromos hangszerelésben.”

- ez volt az érzése a nagyváradi koncerten. Nagyon tanulságos ez a két koncert számukra, mint mondja, leginkább arra kíváncsi, hogy miről szól ez az eredeti felállás (Bräutigam-Kispál-Lovasi), és hogy a nem annyira ismert számok 2014-ben vajon megállják-e még a helyüket.

De miért pont Erdély?

Kispál a Fishing on Orfűn lesz idén utoljára. De milyen kategorikus imperatívuszok, lelki restanciák vezérelték Erdélybe a zenekart? Lovasi valami olyasmit mondott, hogy a nagyváradi és a szentgyörgyi koncert amolyan nyilvános főpróbák. (Hát köszi.) Aztán egy-két kaming aut is eldurrant, a már hagyományos „látens meleg vagyok”-on kívül, ami itt sem maradt el. A Kispál a jövőben egy hosszabb erdélyi turnét tervez, ezen kívül lesz Kiscsillag a Kolozsvári Magyar Napokon, illetve egy tusványosi banzáj is be van már tervezve.