// 2025. szeptember 8., hétfő // Mária, Adrienn

Nem is mondunk semmit, csak leírjuk, hogy az RMDSZ ezentúl a PNL kegyeit keresi

// HIRDETÉS

Tegye fel a kezét, aki most meglepődött!

Mindenki mindent értett, amikor a legutóbbi bizalmatlansági indítvány szavazásán az RMDSZ megakadályozta a liberális kormány bukását azáltal, hogy szenátorai és képviselői nem vettek részt a szavazáson, így kvórum hiányában az Orban-kabinetet sikerült megmenteni.

Elég régóta nézzünk ezt a filmet ahhoz, hogy most ne lepődjünk meg Kelemen Hunor szövetségi elnök legfrissebb nyilatkozatán, aki kerek-perec kijelentette csütörtökön, hogy a helyhatósági választások után az RMDSZ mindenhol szövetségre akar lépni a magyarellenes gesztusoktól sem ódzkodó Nemzeti Liberális Párttal (PNL), ahol csak lehetséges, mert a célkitűzések azonosak, a jövőre kell koncentrálni, meg ilyenek.

Ez a fránya politika már csak ilyen, eljött most az ideje annak, hogy a szövetség hátat fordítson a korábbi puszipajtásnak, az összes létező felmérés szerint zuhanórepülésben lévő Szociáldemokrata Pártnak (PSD), mert minden jel arra mutat, hogy Ludovic Orbanéknak most a lehető legjobban áll a szénája, simán nyeri az idei két voksolást.

Sőt, Ludovic Orban PNL-elnök már a közös kormányzás lehetőségére is utalgatott az Európai Néppárt (EPP) elnökségének csütörtöki tanácskozásán, szóval éppen zajlik a kitárt karokkal való egymás felé szaladás a napkeltében – mi ez, ha nem egy új szerelem hajnala?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogy mer a nép fesztiválra járni, amikor épp díszgyászban temetik a Nemzet Atyuskáját?

Szántai János

Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.

Hetvenkét órával a nyári napforduló előtt – huszonegyedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

A zene, amelyben nevén nevezik a dolgokat, avagy miért dübörög a román hiphop?

Szántai János

Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe
Főtér

Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete kiáll Szászrégen korrupcióval vádolt polgármestere mellett
Krónika

Az RMDSZ Maros megyei szervezete kiáll Szászrégen korrupcióval vádolt polgármestere mellett

A RMDSZ Maros megyei szervezete kiáll Szászrégen polgármestere mellett, aki ellen hivatali visszaélés miatt emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) – tudatta a területi szervezet szombaton hivatalos Facebook-oldalán.

Jó pár évet várat magára a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal felújítása – hírek kedden
Főtér

Jó pár évet várat magára a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal felújítása – hírek kedden

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

Jogosítvány nélkül kvadozó fiatalt üldöztek a rendőrök
Székelyhon

Jogosítvány nélkül kvadozó fiatalt üldöztek a rendőrök

Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.

Kibeszéletlen katasztrófa: Parajd és a sóbánya bizonytalan sorsa
Krónika

Kibeszéletlen katasztrófa: Parajd és a sóbánya bizonytalan sorsa

Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.

Halálos baleset: leesett a felüljáróról és kigyulladt egy autó
Székelyhon

Halálos baleset: leesett a felüljáróról és kigyulladt egy autó

Egy 40 éves férfi halt meg egy súlyos balesetben vasárnap reggel a bukaresti körgyűrűn. A szemtanúk elmondása szerint az autó átszakította a felüljáró védőkorlátját, lezuhant, és a hatalmas becsapódás után azonnal lángra kapott.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.