// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Nem is az RMDSZ plakátjaival van baj, hanem a reklámfelületekkel – frissítés

// HIRDETÉS

Úgy tűnik, a román hivatalosságok mindenre tudnak magyarázatot. Csuklóból.

Frissítés

A szerdai városi tanácsi ülést követően ismét megkerestük Csoma Botondot, az RMDSZ megyei szervezetének elnökét, aki elmondta, hogy bizony feltette a plakáteltávolításra, illetve a bántalmazott Muszáj-aktivistára vonatkozó kérdéseket az illetékeseknek. Vegyük őket sorra:

1. Ellenőrizte-e a helyi rendőrség Kolozsvár többi reklámfelületét is, vagy csak azt a hármat, amelyre az RMDSZ választási plakátjait függesztették? Marcel Bonțidean, a helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy természetesen más hirdetési felületeket is ellenőriztek az adott időszakban, és összesen nyolc esetben állapították meg, hogy hiányzik az építkezési engedély. Mind a nyolc felületet el fogják távolítani.

2. Miért éppen most ellenőrizték a reklámfelületek építkezési engedélyét? Válasz: dehogy éppen most ellenőrizték. Folyamatosan ellenőrzik. Ez a munkájuk. 

3. Miért fenyegették meg a Musai-Muszáj aktivistáját, amikor hirdetőfelületet szeretett volna bérelni a többnyelvűségért indított plakátkampánynak? A közszállítási vállalat igazgatója válaszolt volna, de közbeszólt maga Emil Boc polgármester: a probléma az volt, hogy a plakátkampány nem rendelkezett a polgármesteri hivatal engedélyével. Ugyanis bármely, közterületre tervezett reklámkampánynak kötelező módon át kell mennie a hivatal tartalmi ellenőrzésén. De semmi baj, csütörtökön megejtik az ellenőrzést.

Korábbi információk

Amint arról beszámoltunk, a kolozsvári helyi rendőrség eltávolította az RMDSZ választási óriásplakátjait. 

Megkerestük az ügyben Csoma Botondot, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökét, aki elmondta, hogy beszélt Marcel Bonțideannal, a helyi rendőrség vezetőjével, aki azt állította, hogy tulajdonképpen nem is a plakátokkal volt baj. A baj az volt, hogy a reklámfelületeknek, amelyekre a plakátok kikerültek, nem volt építkezési engedélyük. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a törvény betűje értelmében magukat a reklámfelületeket is el kell távolítani.

Csoma hozzátette, hogy a plakátokkal nem is lehet baj, ugyanis az RMDSZ országos szervezetének érvényes szerződése van az Amprenta reklámcéggel, és a plakátok e szerződés alapján kerültek ki az adott reklámfelületekre.

Az üggyel kapcsolatban Csoma Botond két kérdést fogalmazott meg. Az első: a helyi rendőrség leellenőrizte-e a városban levő többi reklámfelület építkezési engedélyét, vagy csak azokét, amelyekre az ominózus plakátok kikerültek? Mert ha nem ellenőrizte le a többit is, felmerül a célzott akció gyanúja. A második: Miért éppen most ellenőrizték az illető reklámfelületek építkezési engedélyét?

Csoma a szerdai tanácsülésen fel is fogja tenni ezeket a kérdéseket Marcel Bonțideannak. És ha már a kérdéseknél tart, a kolozsvári közszállítási vállalat vezetőjénél is érdeklődni fog, nevezetesen azzal az esettel kapcsolatban, amikor erőszakkal fenyegették a Musai-Muszáj egyik aktivistáját, mert hirdetőfelületet szeretett volna bérelni a többnyelvűségért indított plakátkampánynak.

Persze azt is meg lehetne kérdezni, tesszük hozzá, hogy a kérdéses reklámfelületekről miért CSAK az RMDSZ plakátjait távolították el. A Wizzair reklámja miért maradhatott a helyén? Amint az a címlapképünkön világosan látszik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap