// 2025. november 12., szerda // Jónás, Renátó

Nem hagyja az autonómia-határozatokat a prefektus

// HIRDETÉS

Bíróságon támadta meg egyes Hargita megyei önkormányzatok határozatait a prefektus, mert szerinte ebben nem illetékesek.

A székelyföldi Hargita megye prefektusa bejelentette kedden, hogy megtámadta a közigazgatási bíróságon négy település autonómiapárti határozatát - közölte az Agerpres hírügynökség.

Adrian Jean Andrei prefektus elmondta, Gyergyóditró, Gyergyószárhegy, Gyergyóújfalu és Gyergyószentmiklós autonómiapárti határozata ellen nyújtott be törvényszéki keresetet. Álláspontja szerint ezek a határozatok azért érvénytelenek, mert az önkormányzatoknak 

nincsen törvényi felhatalmazásuk ilyen döntések meghozatalára.

A prefektus szerint a határozatok súlyosan sértik Románia alkotmányát, amelynek értelmében az ország közigazgatása községekbe, városokba és megyékbe szerveződik. A Székelyföld területi autonómiájához szerinte alkotmánymódosításra van szükség. 

„Minden efféle kezdeményezés megalapozatlan és törvénytelen” - jelentette ki a román kormány Hargita megyei képviselője. Hozzátette, számít arra, hogy az elkövetkező időszakban más önkormányzatok is hoznak hasonló határozatokat. 

„Szeretném tudatni, hogy ezek a kezdeményezések törvénytelenek, és minden olyan határozatot, amely egy a törvény által nem szentesített közigazgatási egység létrehozására vonatkozik, meg fogok támadni a törvényszéken. (...) A prefektusi hivatal a törvény betartását szavatolja, ez nem lehet vita vagy egyezkedés tárgya” - mondta Adrian Jean Andrei prefektus. 

Eddig tíz település

Az SZNT február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el.

Az SZNT által elkészített határozattervezetet eddig Hargita megyében Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Székelykeresztúr, Kovászna megyében Kökös és Uzon, Maros megyében pedig Makfalva önkormányzati testülete fogadta el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
Székelyhon

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

// még több főtér.ro