A kisebbik kormánypárt nem hajlandó áldozatot hozni.
Nem engedi kirúgni a kormányból a parlamenti kapcsolatokért felelős minisztert a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) – a párthoz közel álló források szerint ez lett a Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnök között lezajlott pénteki egyeztetés eredménye.
A nagyobbik pártnak ezek szerint nem sikerült meggyőznie koalíciós partnerét arról, hogy ha ő beáldozott három minisztert, akkor az ALDE is cserélje le a sajátját.
Mint arról beszámoltunk, a PSD Országos Végrehajtó Bizottságának (CExN) csütörtöki ülésén lemondott Sevil Shhaideh regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapokért felelős miniszter, Răzvan Cuc szállításügyi miniszter és Rovana Plumb európai alapokért felelős miniszter. A végrehajtó bizottság nem sokkal éjfél előtt fogadta el a lemondásukat.
A lemondások és az azok körüli huzavona előzménye, hogy Mihai Tudose miniszterelnök bejelentette: nem tűr meg tovább a kormányában olyan minisztereket, akik ellen bűnvádi vizsgálat indult, vagy akik ellen a korrupcióellenes ügyészség a bűnvádi eljárás jóváhagyását kérte. Shhaideh és Plumb mellett Ilie is ebben a helyzetben van – Cucnak „csupán” az eredmények hiánya miatt kellett távoznia.
Azonban Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke közölte: elismerik ugyan, hogy a miniszterelnök joga az előzetes elemzések nyomán kormányátalakítást végrehajtani, és azt is megjegyezte, hogy a teljesítmény és a hozzáértés hiányára vonatkozó érvet érthetőnek tartja, a DNA-vizsgálatra vonatkozót azonban nem, miután az utóbbi időben számos bizonyíték került napvilágra arra vonatkozóan, hogy a DNA munkatársai visszaéltek hatalmukkal, ami megkérdőjelezi a jogállamiságot, és egy több-kevésbé okkult erőkből álló párhuzamos állam létére utal. „Nem elfogadható, hogy a DNA úgy alakítson kormányt, ahogy akar” - szögezte le, kijelentve: fenntartják Viorel Ilie politikai támogatását, és emlékeztetett, hogy a szenátus elutasította a bűnvádi eljárásra vonatkozó DNA-felkérést.
Ilie ellen bizalmas információk felhasználására vagy az ezekhez való hozzáférés engedélyezésére való felbujtás miatt indított volna eljárást a DNA.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.