// 2024. október 5., szombat // Aurél
Románia

Nem csak Sabin Gherman van torkig Romániával

Nem tudok annyit dolgozni, mint amennyit lopnak egyesek Romániában – mondja a jászvásári születésű román vállalkozó, aki úgy döntött, elhagyja a barbárnak mondott országot. Mielőtt elmenne, megírta „elbocsátó, szép üzenetét”.

Sabin Gherman Torkig vagyok Romániával című korszakos kiáltványához vagy Angela Tocilă Romániának címzett leveléhez hasonlítható az a legújabb vitát provokáló írás, mely Románia mindenkori kormányával, a korrupcióval, a bürokráciával és a nemtörődömséggel száll szembe. Csak hogy ezúttal nem egy újságíró tollából származik a lázadó hangvételű iromány. Ştefan Moişanu egy 33 éves, jászvásári születésű,

Bukarestben élő román vállalkozó, aki úgy döntött, elhagyja Romániát.

Blogbejegyzésként tette közzé szakító levelét, mely olyan jól sikerült, hogy csak a blogján egy hónap alatt 35 ezren lájkolták.

Ştefan Moişanu Romániáról alkotott látlelete a választási kampány ellenére elérte a központi sajtó ingerküszöbét is. Olyan manifesztummá vált, mely mindazoknak a hangján szól, akik legalább egyszer megalázva érezték magukat egy állami hivatal ügyfélszolgálatán – állapítja meg a Gândul.

A fiatalember úgy szakít Romániával, mintha egy olyan párkapcsolatból lépne ki, melyben mindenért – bizonyítottan – a másik fél a hibás. Első szám második személyben szólítja meg hazáját. Mint mondja,

mindent megtett, hogy működjön a „kapcsolatuk”.

Írásában Moişanu visszatekint iskolai éveire, amikor inkompetens, pszichopata, korrupt tanárok okították, de arra is, amikor egyetemistaként vállalkozást indított, és az első 6 milliós számla kiállítása után 50 millióra büntette a pénzügyőrség egy lefelejtett szám miatt. Amikor földet akart vásárolni és házat építeni, a hibásan kataszterezett földjének egynegyedéről kiderült, hogy közterület. Felemlegeti, hányszor alázták meg a közalkalmazottak, hány ezer órát töltött gépjárművezetéssel azért, mert Románia „köz- és vasútépítés helyett csak arra képes, hogy retardált módjára egy szalvétára rajzolgasson”.

Hiába fizetett adót évekig 121 alkalmazott után,

csődközeli helyzetben az állam telhetetlen feleség módjára nyúlt a zsebéhez – panaszolja Moişanu. Abból is elege van, hogy sokszor meghiúsulni látszottak álmai amiatt, mert valamelyik hivatalban az ő engedélyén tartotta valamelyik közalkalmazott a szalámiját. „Nem tudok annyit dolgozni, mint amennyit lopnak egyesek” – írja. Hozzáteszi: Kőműves Kelemennek érzi magát, mert minden, amit építeni akart, egy éjszaka alatt újra és újra összeomlott.

Moişanu szerint Románia egy gonosz, barbár országgá vált, ahol

mindent tönkretettek, ami a normális élethez szükséges.

„Egyedül és öregen fogsz meghalni. Akik szerettek, fáradtan továbbállnak, azok pedig akik jelenleg kihasználnak, máshoz fognak költözni, ha te már semmit sem tudsz nyújtani számukra. Úgy hiszem, megérdemled sorsodat!” – zárja sorait a fiatal vállalkozó.

A szöveg teljes terjedelemben (román nyelven) és az Adevărul Ştefan Moişanuval készített interjúja az alábbi linkeken olvasható.

Fotó: Facebook 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.