Hét órán át hallgatták ki a SRI igazgatóját, Eduard Hellviget a Sebastian Ghiţă által kreált, és a hírszerzést alaposan lejárató botrány miatt.
Adrian Ţuţuianu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) működését ellenőrző parlamenti bizottság elnöke a szerdai meghallgatás után összegezte, mit derítettek ki eddig. Bár a vizsgálat nem zárult le, az már most bebizonyosodott, hogy Sebastian Ghiţă nem hazudott, amikor azt állította, hogy Florian Coldeával nyaralt. Sőt az együtt nyaralgató politikusok és hírszerzők köre tovább bővült George Maior korábbi SRI-vezérrel, Románia jelenlegi amerikai nagykövetével, aki Vasile Dâncu korábbi miniszterelnök-helyettessel együtt Toszkánába kísérte el őket.
Eduard Hellvig SRI-igazgató két jelentést nyújtott be: az egyik a igazgatóhelyettesi tisztségéről már lemondott Florian Coldea, a másik pedig Elena Istode dandártábornok nyaralását részletezi. A dandártábornok esetében kiderült: luxusvakációkon vett részt a PSD volt képviselője, Cristian Rizea családjával, akinek a feleségével együtt tanult az egyetemen. Istode
Coldeával kapcsolatosan arra derült fény, hogy valóban együtt nyaralt Ghițával a Seychelles-szigeteken és Toszkánában, de saját költségén. A parlamenti bizottság elnöke egyetértett Coldea visszavonulásával, főleg azért, mert a SRI súlyos presztízsvesztést szenvedett a Sebastian Ghițával ápolt barátsága miatt.
Bár mindkét jelentés arra a következtetésre jutott, hogy nem történt törvénytelenség a vakációzások alkalmával, a bizottsági elnök szerint komoly etikai (deontológiai) kérdéseket vet fel, ha egy hírszerző parlamenti képviselőkkel vagy vállalkozókkal utazgat. Hellvig ennek kapcsán bejelentette, hogy egy deontológiai szabályzatot állítanak össze azért, hogy a SRI alkalmazásában álló tisztek tudják, milyen viszonyt ápolhatnak „harmadik féllel”.
Sebastian Ghiță egyébként az elmúlt négy évben, mint a SRI működését felügyelő parlamenti bizottság tagja részt vett a hírszerzés eseményein,
bármit is jelentsen ez.
Eduard Hellvig a sajtónak adott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a SRI ellen irányuló példátlan támadásnak vagyunk tanúi. Leszögezte: a szolgálatnak nincsenek, és nem lesznek beépített ügynökei a politikában és az igazságszolgáltatásban, és mandátuma alatt a SRI nem vesz részt semmilyen hatalmi játszmában, nem szervez utcai tüntetéseket, ahogyan azt hamisan állították bizonyos helyeken.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.